20 haláleset az intenzíven: már a gyilkossági osztály vizsgálódik

Rövid idő alatt körülbelül húsz beteg vesztette életét egy bukaresti kórházban gyanús körülmények között. Az ügyben a bukaresti ügyészség is vizsgálódik.

Mint azt megírtuk, a Pantelimon kórház egyik ápolója jelentette, hogy április 4. és 7. között mintegy húsz – azóta kiderült, összesen tizenhét – beteg hunyt el az aneszteziológiai-intenzív terápiás osztályon. A nővér állítása szerint a halálesetek oka az, hogy az érintett betegek vérnyomását fenntartó noradrenalin dózisát valaki szándékosan csökkentette. Bogdan Socea, az intézmény igazgatója szerint nehéz elhinni, hogy valóban ez történt volna. Ezzel együtt A kórház vezetősége bizottságot hozott létre más osztályok orvosai részvételével a történtek kivizsgálására.

Sőt, a Transtelex arról ír, hogy a kórház mellett az egészségügyi minisztérium ellenőrző testülete és a bukaresti ügyészség is vizsgálatot indított az ügyben. Alexandru Rafila, az egészségügyi tárca vezetője úgy véli, túl magas a halálesetek száma még egy intenzív osztályhoz képest is. Hozzátette, nem ismeri a helyzet részleteit, de ha súlyos orvosi mulasztás történt, akkor annak a végére kell járni. Kifejtette továbbá, hogy az osztály korábbi vezetője több problémáról is beszámolt, ezeket pedig mind le fogják ellenőrizni. A minisztériumi ellenőrző testület az elhunyt betegek kórlapja alapján kezdi el vizsgálatát.

A gyanús halálesetek kapcsán már az első meghallgatások is megtörténtek a rendőrségen, ahol több egészségügyi dolgozónak is meg kell jelennie. Beleértve minden orvost, aki április 4-7. között az osztályon dolgozott. A nyomozók egyelőre a bizonyítékokat gyűjtik össze. Ezenkívül előfordulhat, hogy az elhunytak exhumálására is szükség lesz törvényszéki orvosi vizsgálat céljából. Erről az ügyészek döntenek majd annak fényében, hogy az összegyűjtött bizonyítékok elegendőek lesznek-e vagy sem a megfelelő következtetések levonásához.

Borítókép: illusztráció, Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.