Saját zsebből ennyit költünk az egészségünkre

Magyarországon az egészségügyi kiadások mintegy 30 százalékát magánúton költik el az emberek. Az Európai Unió tagállamai között ez az egyik legmagasabb arány.

Furcsa trükkel csökkent a hazai kórházak adósságállománya .

A magyar állam a GDP mindössze 4,3 százalékát fordította egészségügyi kiadásokra 2019-ben, további 2 százalékot pedig a magánkiadások tettek ki - írja az azenpenzem.hu a Pénztárszövetség éves konferenciáján elhangzottakról szóló beszámolójában. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a konferencián tartott előadásában rámutatott, hogy az uniós országok közül csupán Portugáliában, Litvániában, Máltán, Görögországban, Lettországban, Bulgáriában és Cipruson költenek saját zsebből többet az egészségükre az emberek.

Az egészségügyi kiadások 30 százalékát magánúton fizetik az emberek itthon
Az egészségügyi kiadások 30 százalékát magánúton fizetik az emberek itthon. Fotó: Getty Images

A magánkiadások összesen 956 milliárd forintot értek el a 2019-es évben. Ebből 850 milliárdot költöttek ténylegesen saját pénztárcájukból az emberek, 106 milliárd forintnyi kiadást pedig az egészségpénztárakon és -biztosítókon keresztül finanszíroztak. Szeniczey Gergő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója elmondta, az önkéntes egészségpénztárak jelenleg inkább csak kisebb összegű költések, így például gyógyszervásárlások kifizetői. A magánellátás szolgáltatásainak igénybevételénél viszont nincsenek jelen kellő aránnyal. Szeniczey szerint ezt a lehetőséget a jövőben mindenképpen ki kellene aknázni.

Emellett mind az igazgató, mind Kincses arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani passzív helyett a jövőben aktív szerepet kellene vállalnia az egészségpénztáraknak. Magyarán nemcsak finanszírozniuk kellene az egészségügyi szolgálatásokat, hanem szervezni és közvetíteni is azokat. "Vállaljanak fel ellátásszervezési, betegszervezési, betegirányítási funkciót is! Erre van a betegeknek igazán szükségük" - hangsúlyozta a MOK elnöke.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra