Leves, hús és töltött káposzta nélkül nem tudnának élni olvasóink

Nehéz elképzelni, hogy életünk végéig csupán egyféle ételt együnk. Mi mégis erre kértük olvasóinkat – mutatjuk, mit választanának.

A kiegyensúlyozott, változatos étrend nagyon fontos – és nemcsak ízlelőbimbóink kényeztetése miatt, hanem azért is, hogy a szervezet biztosan hozzájusson minden szükséges tápanyaghoz. Vannak azonban olyan étkezési zavarral élő személyek, akik hónapokig vagy akár évekig is csupán 1-2 ételfajtát fogyasztanak – ők az úgynevezett szelektív evők, vagy a korlátozó táplálékbeviteli zavarosok (ARFID).

Az említett táplálkozási zavarok jelentősen túlmutatnak egy szimpla „válogatósságon”. Az érintettek minden olyan ételt visszautasítanak, amelynek illata vagy külleme nem felel meg az elképzeléseinek, vagy beazonosíthatatlan, hogy az miből készült – ez a „finnyásság” azonban érzékszervi reaktivitással és szorongással is együtt jár. Ez tehát azt jelenti, hogy nem csupán nem szeretik, hanem egyenesen képtelenek elviselni az általuk elutasított ételek állagát, ízét, szagát vagy színét. A gyorsételek azonban rendszerint a kedvelt ételek közé tartoznak, azoknak ugyanis mindig pontosan ugyanolyan a megjelenése és az íze is.

Az evészavarok egyébként jellemzően nemcsak az érintettek életét, hanem a családjuk mindennapjaik is igencsak megnehezítik. Ezt támasztja alá annak az aggódó édesanyának a levele is, aki a The Guardian szakértőihez fordult tanácsért. A szülő dilemmáját már mi is megosztottuk korábban. Beszámolója szerint hiába ügyelt nagyon az első években arra, hogy változatosan és egészségesen táplálja gyermekét, a lány egyszer csak elkezdett elutasítani minden korábban kedvelt ételt, és csupán a gyorsételeket – például a pizzát, a halrudacskát és a sült krumplit – fogadja el. „Volt olyan is, hogy hónapokig kizárólag bolognai spagettit fogyasztott” – tette hozzá az anya.

nő sült húst szeletel fel
Leves, hús és töltött káposzta nélkül nem tudnának élni olvasóink. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Ha egyfajta ételt ehetnél a hátralévő életedben, mi lenne az?

A fent ismertetett problémakör adta az ötletet, hogy megkérdezzük olvasóinkat: ha életük hátralévő részében csak egyféle ételt ehetnének, mit választanának? A csaknem 150 válaszból kitűnik, hogy ha a HáziPatika.com Facebook-követői szelektív evők lennének, akkor a legtöbben valamilyen levest, húsételt vagy magyaros-káposztás fogást fogyasztanának a leginkább.

A levesek között magasan a húsleves volt a legnépszerűbb – ezt 10-en választották –, de érkezett szavazat a bab-, a lebbencs-, a gulyás- és a borsólevesre is. A húsos ételek között egyértelmű kedvenc a rántott hús, de voltak olyan válaszadók is, akiknek az elkészítési mód nem is számít, csak hús legyen a tányéron. Többen rajonganak továbbá a pacalért, a pörköltért és a kocsonyáért is. A rakott, a töltött és a székely káposzta is igen népszerű olvasóink körében, de nincsenek sokkal kevesebben a halételek – például a halászlé, a rántott hal és a halpaprikás – kedvelői sem.

A válaszadók között az édesszájúak és a tésztaimádók is szép számmal képviseltették magukat. Többen vannak ugyanis, akik csokoládé, palacsinta vagy madártej nélkül nem tudnának élni, de a milánói makaróni, a spagetti és a lasagne is kapott néhány szavazatot. Meglepő továbbá, hogy a zsíros kenyérre, a lecsóra, a pizzára és a gyümölcsre ugyanannyian voksoltak. Az egyik követőnk nem bízta a véletlenre és egy komplett angol reggelit választott magának – szalonnával, sült kolbászkákkal, pirított gombával, tükörtojással és paradicsomos babbal. Egy hölgy pedig igencsak elgondolkodtató választ adott: ha már dönteni kell, ő a Bibliából jól ismert mannát szeretné enni minden nap.

Az egyoldalú táplálkozás komoly következményekkel járhat

Bár Facebook-követőink közül sokan belementek a játékba, volt néhány hozzászóló, aki inkább arra hívta fel a figyelmet, hogy mindig ugyanazt enni nem egészséges, és nem is túl izgalmas. „Semmit nem szeretek annyira, hogy egész életemben azt egyem” – fogalmazott egyikük, míg egy másik kommentelő azt írta, a harmadik nap után már biztosan nem tudná folyton ugyanazt fogyasztani. Volt, aki úgy vélekedett, „borzasztó lenne”, ha csak egyetlen ételt ehetne élete végéig, míg más egyenesen azt állította, „az már nem élet lenne”. Akadt viszont olyan is, aki csak azt hangsúlyozta: „A változatos étkezés fontos!”.

Ahogy portálunknak korábban Bartus-Preizler Gabriella, a Czeizel Intézet gyermekdietetikusa is elmondta, ha az étrend beszűkül, akkor előbb-utóbb szembe kell nézni az egyoldalú táplálkozás következményeivel. Egy teljes élelmiszercsoport – például a zöldségek, a gyümölcsök vagy a tejtermékek – elutasítása már elég lehet ahhoz, hogy az immunrendszer jelentősen legyengüljön, valamint az elégtelen fehérje-, vitamin- vagy ásványianyag-bevitel miatt hiányállapotok lépjenek fel.

Ha arra gyanakszol, hogy evészavarral küzdesz, vagy esetleg valamelyik családtagod, gyermeked lehet érintett, akkor valószínűleg egy dietetikus felkeresése lenne a legjobb döntés.

„A legjobb barátnőm evészavarral küzd. Hogyan beszéljek vele erről?”
Számos negatív hatása lehet annak, ha valaki sanyargatja a testét, ezért közeli ismerősei joggal érezhetnek késztetést arra, hogy „megmentsék” barátjukat. De mégis hogyan? Mutatjuk a szakértő véleményét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedik, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!