Közreműködő orvoslás: orvos és beteg közösen gyógyít

Érdeklődőek, felkészültek és elkötelezettek a gyógyulás iránt. Így lehetne röviden jellemezni az e-pácienseket, akik a közösségi média segítségével új utakat nyithatnak meg a gyógyításban.

A web 2.0-es korszak az orvos-beteg kapcsolatra is rányomta letörölhetetlen bélyegét, az internet révén ugyanis emberek milliói keresik a választ egészségügyi kérdéseikre nap mint nap – egészségesek és betegek egyaránt. Az elérhető információk, írások száma végtelen, ám sajnos többségük részben vagy teljesen megbízhatatlan forrásból származik.

A könnyen szerzett tudás a legtöbb embert tévútra viszi, könnyen azt hihetik, hogy hosszabb-rövidebb "kutatómunkájuk" után legalább annyira átlátják betegségüket, mint a tanult szakorvosok. Létezik azonban a betegeknek egy egyre gyarapodó csoportja, akik az internet segítségével nem túlszárnyalni szeretnék orvosaikat, hanem együttműködni velük. – Az e-páciensek mindent megtesznek azért, hogy orvosaik jó partnerei lehessenek – magyarázza Dave deBronkart, ismertebb nevén „e-patient Dave”, a világ elsőszámú e-páciense, aki végstádiumú veserákjából gyógyult ki az orvosa és a közösségi média segítségével. – Ezek a betegek a diagnózis után nem dőlnek hátra azt gondolva, hogy innentől úgysem tehetnek semmit, hanem azon agyalnak, miként járulhatnának hozzá ők maguk orvosaik munkájához. Érdeklődnek, kérdéseket tesznek fel, és ami a legfontosabb, gondolkodnak – vagyis nem hagyják, hogy a fejük felett hozzanak döntéseket mások.

Mindegyikük a lehető legtöbbet teszi hozzá saját gyógyulásához. Eközben persze azt sem szabad elfelejteni, hogy mindig az orvosok maradnak a szakemberek.

Több szem többet lát

Az e-páciensek nem összetévesztendők az úgynevezett „Google-páciensekkel”, azon felhasználókkal, akik válogatás nélkül, éjjel-nappal különböző egészségügyi oldalakat böngésznek, és gyakran abba a hibába esnek, hogy kész (többnyire téves) diagnózissal állítanak be az orvosaikhoz, vagy éppen azt gondolják, hogy jobban értenek az orvosláshoz, mint a szakemberek. – Az internetes keresőket bárki használhatja, nem kell hozzá használni az eszünket. Egyszer találkoztam egy nővel, aki a böngészései alapján meggyőződéssel állította, hogy a rák leghatásosabb gyógymódja, ha tiszta vizet iszunk – meséli Dave.

Az e-páciensek többsége a közösségi média különböző felületein igyekszik megosztani saját történetét, tapasztalatait minél több emberrel, az így kialakuló közösségek pedig lelki támaszt nyújtanak régi és új pácienseknek egyaránt. A nagy közösségi oldalak, internetes naplók és a hiteles weboldalak fórumai lehetővé teszik, hogy az információk határok nélkül terjedhessenek, akár percek alatt is. Az orvosok tehát azzal segíthetik betegeik megfelelő informálódását, hogy teljesen megbízható, az orvosok által hiteles forrásnak minősített weboldalakat ajánlanak nekik – ezzel a lehetőséggel Amerika szerte egyre több egészségügyi dolgozó él.

A jól informált beteg magán is sokat segíthet

Az orvos is ember

A jól informált betegek és az egészségügyi szakértők közti egyenrangú együttműködés ötlete dr. Tom Ferguson amerikai orvosprofesszor nevéhez fűződik, aki hitt abban, hogy a betegek aktív részvételével jobb eredményeket lehet elérni a gyógyításban. A „közreműködő orvoslás” (angolul: participatory medicine) alapelve, hogy az orvosok is emberek, vagyis ők sem tudhatnak mindent. Az internet elterjedésével naponta több száz új cikk, felfedezés lát napvilágot, így emberileg lehetetlen minden egyes hírt nyomon követni. A betegek és közeli hozzátartozóik ráadásul más szemszögből közelítenek a problémához, és személyes érintettségük révén még motiváltabbak a megfelelő gyógymód megtalálására.

Mit hozhat a jövő?

Az orvostudomány a tengerentúlon határozottan a digitalizáció felé tart. „E-patient” Dave elkötelezett támogatója annak az amerikai kezdeményezésnek ( The Blue Button ), melynek célja, hogy a betegek számára online formában is hozzáférhetők legyenek saját egészségügyi dokumentumaik, feljegyzéseik, leleteik. – A páciensek nem tudnak hatékonyan együttműködni addig, amíg nem láthatják mindazt, amit orvosaik – tartja Dave. Az orvosi leletek, felvételek, dokumentumok ugyanis bármikor összecserélődhetnek vagy éppen kisebb hibákat tartalmazhatnak, ám ha a betegek bármikor elérhetnék őket online, ezeket a rizikókat sokkal egyszerűbb lenne kiküszöbölni. Ebből az elméletből kiindulva írta meg Dave legutóbbi, „Let patients help” (Hadd segítsenek a betegek) című könyvét. A leghíresebb e-páciens szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a jövőben a betegek teljes kórtörténetüket az okostelefonjaikon tárolhassák és mindenhova magukkal vihessék.

Haldokló betegből ismert hírvivő Dave története 2007-ben kezdődött, amikor is végstádiumú veserákot diagnosztizált nála kezelőorvosa. Az akkoriban a technika területén dolgozó férfi szimpla vállfájdalommal fordult orvosához, dr. Danny Sands-hez. A röntgenfelvétel azonban a váll helyett a tüdő területén mutatott sötét foltokat, melyekről később kiderült, hogy a gyilkos kór áttétei. Dave-nek mindössze 24 hetet jósoltak a szakemberek. Kezelőorvosa tanácsolt neki pár szakmailag is elismert weboldalt, melyeken Dave számos információt talált betegségéről, valamint kapcsolatba léphetett hasonló helyzetbe került sorstársaival is. – Magamtól talán eszembe sem jutott volna online segítséget keresni, de dr. Sands rávett, hogy látogassak el az ajánlott honlapokra – mondja. Végül egy rákos megbetegedésekkel küzdő csoporttal osztotta meg történetét, és az eredmény nem maradt el. Több ugyanezzel a betegséggel küzdő személy is tanácsokkal, tapasztalatokkal látta el a férfit, aki ezeket egytől egyig elmesélte kezelőorvosának is, majd kikérte róluk a véleményét. Az egyik ajánlott gyógyszer végül hatásosnak bizonyult, és a férfi pár hónappal, valamint egy műtéttel később gyógyultnak mondhatta magát. Betegségének és gyógyulásának történetéről aztán blogot írt, mely hatalmas sikernek bizonyult, így eredeti állását otthagyva Dave jelenleg is nemzetközi előadóként népszerűsíti az e-páciensek világát.

Blogja: www.epatientdave.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra