Figyelem! Ingyenes egészségügyi szűrések Nyíregyházán

Az Egy CSEpp Teszt (ECSET) országos szűrőprogramja 2010. június 4-én (pénteken) Győr és Szeged után ezúttal Nyíregyházára érkezik.

Melyik a legegészségesebb nagyváros? Ezt a kérdést tette fel idén az Erős Antónia által létrehozott Egy csepp figyelem Alapítvány, és útjára indította az Egy CSEpp Tesztet, amelynek célja, hogy képet kapjunk az ország egészségi állapotáról, és hogy az ingyenes szűréseken résztvevők segítséget kapjanak abban, hogy a megfelelő szakorvoshoz eljussanak.

A szeptember 17-ig tartó körút következő, észak-alföldi állomásán többek között melanómaszűréssel, vérnyomás-, koleszterin-, testösszetétel- és vércukorméréssel, illetve hajvizsgálattal várják az érdeklődőket, akik Véber Istvánnal, az RTL Klub időjárás-jelentőjével is találkozhatnak.

Időpont: 2010. június 4., 11-16 óra Helyszín: Nyíregyháza, Kossuth tér

Azok, akik ellátogatnak az Egy CSEpp Teszt eseményeire, nemcsak az egészségükért tesznek, hanem segíthetik városukat a "Legegészségesebb város" cím megszerzésében is. És hogy melyik város tett legtöbbet az egészségéért? November 14-én, az ötödik Egy csepp Világnapon az eredményhirdetésen többek között ez is ki fog derülni.

Az Egy CSEpp Teszt helyszíneiről és időpontjairól a www.egycseppfigyelem.hu -n az "ECSET" menüpont alatt tájékozódhat.

Addig is szánjon egy csepp figyelmet egészségére!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +22 °C
Minimum: +14 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra