Szűrés
„Ötvenen várnak, csöng a telefon, egy beteg pedig ott ül előttem. Erre kerestünk megoldást” – Cserni István az Erodium rendszerről
Dr. Cserni István húsz éve látja el a verőcei betegeket, és hogy ez minél gördülékenyebben menjen, néhány informatikus segítségével kifejlesztett egy rendszert.
A Jó, a Rossz és a Csúf koleszterin
A szív- és érrendszeri betegségek leggyakoribb kiváltó tényezője elsősorban a nem megfelelő koleszterinszint, mivel a plakkok képződése miatt érelzáródások alakulnak ki. Ám ezen kívül a por-, a zaj- és a fényártalom is növeli a keringési betegségek kockázatát. A Szívünk Napja rendezvényen ezekre is felhívják a figyelmet a szakemberek.
Gyógyszerkereső
Nyugatról kelet felé frontális felhőzet és gyengülő csapadékzóna vonul át, reggel is jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Délelőttől délnyugat felől csökken a felhőzet, a legtöbb napsütés a Dél-Dunántúlon valószínű, de gomolyfelhők képződnek, amelyekből záporok előfordulhatnak, kis eséllyel az ég is megdörrenhet. A déli, délnyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között valószínű, inkább csak helyenként - az Északi-középhegységben és az Alföldön - lehet ennél kissé hűvösebb. Keleten a front érkezése előtt áll be a maximum. Fronthatással egyelőre nem kell számolnunk. Ezzel együtt a gyors melegedés miatt az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatások jelentkezhetnek.