Az energiaitalok okozzák a fiatalok szívmegállását?

Az elmúlt hetekben két magyar fiatal esetének híre is körbejárta a hazai sajtót. Egyiküknek hirtelen megállt a szíve, majd kómába esett, míg másikuk szívroham következtében meghalt. A feltételezések szerint mindkettőjüknél a túlzásba vitt energiaital-fogyasztás okozta a bajt.

Hirtelen leállt a szíve egy 18 éves férfinak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Farkaslyukon néhány hete – számolt be róla az RTL Híradója. A fiatalt ugyan sikerült újraéleszteni, azonban kómába esett. Július közepén pedig egy 17 éves fiú vesztette életét egy nyári táborban – az ő esetéről a Maszol.ro írt részletesen. Ahogy a beszámolókból kiderül, a két eset között van egy furcsa közös pont, mégpedig a túlzásba vitt energiaital-fogyasztás.

fiatal energiaitalt iszik
14 éves kor alatt nem javasolt az energiaitalok fogyasztása. Fotó: Getty Images

Mennyire káros az energiaital?

Az RTL által megkérdezett orvos szerint az energiaitalok túlzott fogyasztása a magas koffeintartalom miatt valóban káros lehet a szervezetre. A fiatalok körében különösen népszerű ital ugyanis egyebek mellett a központi idegrendszerre, az erekre és a szívre is hat. „Akár olyan ritmuszavarokat is képes generálni ekkora koncentrációban, amelyek akár halálosak is lehetnek” – figyelmeztetett Késmárky András háziorvos.

14 éves kor alatt nem is javasolt a fogyasztása

Az esettel kapcsolatban az nlc.hu megkereste dr. Zacher Gábor sürgősségi orvost, toxikológust. A szakember a portálnak úgy nyilatkozott, hogy az elérhető információk alapján nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a fiatalnál valóban a koffeinmérgezés okozta-e a problémát.

Lehet, hogy a koffeintől felment a vérnyomása, és kapott egy agyvérzést. Az is lehet, hogy egy halmozott epilepsziás roham során belehelte a saját gyomortartalmát a tüdejébe, de az is lehet, hogy nemcsak a koffein volt benne, hanem esetleg valami más is” – magyarázta.

Az orvos elmondása szerint ilyen súlyos esetek könnyen előfordulhatnak, ha valaki – akár a tudtán kívül – szívfejlődési rendellenességgel vagy epilepsziával küzd, és úgy fogyaszt energiaitalt nagy mennyiségben. Tizennégy éves kor alatt pedig nem is javasolja senkinek az energiaital-fogyasztást, a fejlődő szervezetben ugyanis még több problémát – például később kialakuló magasvérnyomás-betegséget, vagy úgynevezett szívizomtúltengést – idézhet elő a nagy mennyiségű koffein.

Azonban 14 és 18 év között naponta egy doboz energiaitalnak megfelelő mennyiségű – maximum 200 milligramm – koffein elfogyasztása Zacher szerint nem okoz gondokat, de egyes felmérések szerint még a napi 400 milligrammnyi koffein sem tesz kárt egy egészséges felnőtt szervezetében. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy nemcsak az energiaital, hanem a kávé túlzott fogyasztása is kockázatokkal jár.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.