Ezek károsítják az orrnyálkahártyánkat télen

A téli időszakban gyakoriak az olyan légzőszervi panaszok, mint az égő érzést okozó orrszárazság és az orrdugulás. Sok esetben ráadásul még csak nem is fertőzéses eredetű a probléma. Lássuk, mit tehetünk a megelőzés és a kezelés érdekében.

Talán ritkán gondolunk bele, de az orrunk hihetetlenül fontos funkciót tölt be szervezetünk oxigénellátásában. Itt érintkezünk elsőként a környezetünkből belélegzett levegővel, és nem is csupán arról van szó, hogy az ezen a rövid szakaszon áramlik át először. A minket körülvevő környezet ugyanis legtöbbször egészen más, mint amilyen a testünk belső környezete. Magyarán más például a hőmérséklete és a páratartalma, mint ami belső szerveink és testfolyamataink működése szempontjából optimális lenne. Mindezek tükrében látszódik igazán az orr szerepének jelentősége, hiszen nyáron hűti, télen fűti a beszívott levegőt, párásítja azt és kiszűri belőle a szennyeződéseket. Mindebben pedig az orrnyálkahártya és az általa folyamatosan kiválasztott váladék az egyik legfontosabb eszköz.

Télen borítékolható az orrdugulás

Ami a téli időjárást illeti, éghajlatunkon általában hideg ez az évszak. Az alacsony hőmérsékletnek pedig akad egy, az orrnyálkahártyánkra nézve nem túl szerencsés tulajdonsága. Amikor a páratartalomról beszélve különböző százalékokat említünk, valójában az úgynevezett relatív páratartalom értékét fogalmazzuk meg. Egészen pontosan azt fejezzük ki, hogy az adott környezetben a levegő mennyire telített nedvességgel ahhoz képest, mint amennyit maximálisan fel tudna venni. Ha tehát például 50 százalékos a relatív páratartalom, az annyit tesz, hogy a levegő akár kétszer több nedvességet is magába tudna zárni. Nagyon fontos tényező viszont a hőmérséklet, ugyanis alapjaiban határozza meg, hogy a levegő mennyi nedvességet tud felvenni. Leegyszerűsítve: minél hidegebb van, annál kevesebbet.

orrfújás, orrnyálkahártya
A száraz orrnyálkahártya télen rengeteg gondot okozhat. Fotó: Getty Images

A téli hidegben így általában igen száraz a levegő, amely szellőztetéskor a lakásba kerülve sem lesz páradúsabb, csupán melegebb. Végeredményben tehát ezekben a hónapokban mind a szabadban, mind a négy fal között alacsony páratartalmú levegőt szívva élhetjük mindennapjainkat. Orrnyálkahártyánk eközben rendületlenül, lélegzetvételről lélegzetvételre küzd azért, hogy az alsóbb légutakba már megfelelően párásított levegő jusson. Ez ilyenkor közel sem egyszerű feladat, és bizony a száraz levegő az orrnyálkahártyánkat is kiszáríthatja, amit égő érzésként tapasztalunk. Szervezetünk válaszul fokozza a lokális vérkeringést, több váladék termelésére ösztönözve az orrnyálkahártyát, ami viszont orrdugulás érzetét kelti. Az orrszárazság emellett apró sérüléseket, azokon keresztül pedig orrvérzést is okozhat. A sérült orrnyálkahártya pedig nem tudja megfelelően betölteni védelmi funkcióját, szabad utat engedve a különböző felső légúti fertőzéseket okozó vírusoknak. Ezért is fontos, hogy gondoskodjunk a védelméről.

Hogyan vehetjük elejét az orrszárazságnak?

Egy szó, mint száz, a téli hideg önmagában sem kedvez az orrműködésünknek, nem is beszélve az ebben az időszakban gyakori felső légúti fertőzésekről, amelyek akutan szintén megviselik az orrnyálkahártyát. De mi lehet a megoldás? Nos, érdemes hangsúlyozni, hogy a problémák forrása elsősorban a nedvesség hiányában rejlik. Ennélfogva a megelőzés és kezelés lehetőségeit is ebben az irányban érdemes keresnünk. Természetesen a szabadtéri körülményekre, az időjárásra nincs ráhatásunk. Egészen más azonban a helyzet az otthonunk zárt környezetében, ahol egyébként is sokkal több időt töltünk télen, mint az év többi részében. Éppen ezért fontos, hogy törekedjünk optimális szinten tartani a beltéri páratartalmat. Erre a célra kaphatók különféle párásító készülékek, de például zuhanyzás, főzés és ruhaszárítás során is sok nedvességet juttathatunk a levegőbe.

Az orrdugulás az egyik leggyakoribb tünet, amellyel rengeteg embernek kell megküzdenie a hideg téli hónapokban. Amellett, hogy a légzést megnehezíti, más betegségek kialakulását is elősegítheti, fontos ezért, hogy minél hamarabb enyhítsük a panaszokat. Mutatjuk, milyen panaszokat válthat ki, és milyen módon enyhíthetjük a tüneteket.

Nélkülözhetetlen ugyanakkor, hogy beszerezzünk otthonra egy higrométert, legyen az akár analóg, akár digitális eszköz. A lényeg, hogy követni tudjuk általa a relatív páratartalom alakulását a lakásban, ugyanis e téren a túl sok éppúgy káros, mint a túl kevés. A magas páratartalom kedvező környezetet teremt olyan allergének elszaporodásához, mint a háziporatka és a penészgombák, amelyek légúti allergiás panaszokat idézhetnek elő az arra érzékenyeknél. Így aztán télen is szenvedhetünk allergiás orrdugulástól, hiába tekintünk hagyományosan inkább a tavaszi-nyári időszakra allergiaszezonként. Törekedjünk tehát arra, hogy otthoni helyiségeink páratartalma 40 és 60 százalék között legyen.

A beltéri levegő mellett önmagunk hidratálására is kiemelt figyelmet kell fordítanunk. Bár hidegebb időben jellemzően kevésbé érezzük magunkat szomjasnak, a megfelelő folyadékpótlás ilyenkor is elengedhetetlen szervezetünk zökkenőmentes működéséhez. Ezenkívül az orrnyálkahártyánkat célzottan is védhetjük gyógyszertárban vény nélkül kapható orröblítők, orrspray-k vagy orrcseppek segítségével. Érdemes tartósítószermentes terméket választanunk, amely így nem okoz további irritációt. A különböző készítmények tartalmazhatnak olyan összetevőket is, amelyek segítik az orrnyálkahártya hidratáltságát. Ezek a készítmények nátha esetén is segítséget jelenthetnek.


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!