Antennákkal vizsgálják a hazai denevéreket

Európai denevérekben előforduló vírusok kutatására indított nemzetközi programban vesznek részt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szakemberei - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény.

A denevéreké az egyik legváltozatosabb emlőscsoport, nagyon fontos részei a természetes ökológiai rendszereknek. Megfigyelésük során kiderült, hogy számos olyan vírust hordoznak, amely kiváló modell lehet a különböző zoonotikus, vagyis állatról emberre terjedő vírusok elleni küzdelemben, és fontos információkhoz juttathatják a kutatókat a járványok elleni felkészüléshez.

Az egyetemen működő Virológiai Nemzeti Laboratórium a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból elnyert 127 millió forintos támogatással indítja el a denevérekben található vírusok vizsgálatával kapcsolatos, OneBAT néven ismert projektet. A 13 nemzetközi partner összefogásával megvalósuló program célja az európai denevérekben előforduló vírusok vizsgálata, ökológusok, virológusok és modellezők tudományágakon átívelő konzorciumának segítségével.

denevér
A denevéreké az egyik legváltozatosabb emlőscsoport. Fotó: Getty Images

A kutatók szeretnék feltárni a természetes vírusgazdák, valamint az alkalmi gazdaszervezetek, a kórokozók és a környezet közötti összetett kölcsönhatásokat, amelyek meghatározzák a fertőző betegségek felbukkanását. A projektből származó konkrét információkon túlmenően a OneBAT program megvalósítása során olyan innovatív módszerek és eljárások kifejlesztése a cél, amelyekkel lehetővé válik az új fertőző betegségek gyors megismerése, és az ellenük való védekezés kidolgozása.

A kutatásba bevont állatok szerológiai és molekuláris biológiai vizsgálatára szolgáló rapid protokollok kifejlesztésén túl Európa-szerte harmonizált, hosszú távú betegségökológiai felmérések is zajlanak.

A OneBAT program során vevőantennákat is telepítenek Európa több országában, így Magyarországon is, ezek segítenek a repülő állatok viselkedésének, vonulásának vizsgálatában, hozzájárulva az egyre ritkuló és szigorú természetvédelmi oltalom alatt álló denevérek védelméhez is - olvasható a PTE közleményében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!