Ez teszi veszélyessé a szuperbaktériumokat

Világszerte egyre súlyosabb problémát jelent az antibiotikumrezisztencia terjedése. Mutatjuk, mit tehetünk a jelenség ellen a mindennapokban.

„Az antibiotikumrezisztencia fennállása azt jelenti, hogy a baktériumot a kezelésére alkalmazott antibiotikum nem tudja elpusztítani” – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületével közösen írt Facebook-bejegyzésében. Az összefoglaló szerint a rezisztens baktériumok úgy fejlődtek, hogy már egyáltalán nem vagy csak kevésbé érzékenyek a szaporodásukat gátló, illetve a kórokozókat elpusztítani hivatott készítmények hatására.

A betegséget okozni képes baktériumok között vannak, amelyek jobban, és vannak, amelyek kevésbé ellenállóak az antibiotikumokkal szemben. A gyógyszerkúra nyomán utóbbiak pusztulnak először, előbbiek pedig vagy később, vagy egyáltalán nem. Ezért is fontos mindig az orvos által előírt ideig és dózisban szedni az antibiotikumokat. Ha hamarabb abbahagyjuk a kezelést, például azért, mert jobban érezzük magunkat, akkor éppen a legerősebb baktériumok szaporodhatnak el szervezetünkben ismét. Az így kialakuló fertőzéssel pedig már sokkal nehezebb lesz megbirkózni.

A probléma kialakulásában az antibiotikumok indokolatlan túlhasználata fontos szerepet játszik. Nem szabad ilyen gyógyszereket alkalmazni enyhe megbetegedések, illetve vírusfertőzések esetén sem. Tévhit tehát az is, hogy a téli időszakban gyakori nátha és influenza esetén érdemes lenne például korábbról megmaradt antibiotikumot bevenni a gyorsabb gyógyulás érdekében! Szintén súlyosbítják a helyzetet az állattenyésztésben használt antibiotikumok, mivel ezek is rezisztens baktériumok kifejlődéséhez vezethetnek.

Szuperbaktériumoknak azokat a kórokozókat nevezzük, amelyek többféle antibiotikummal szemben is ellenállóvá váltak. Ilyen például a meticillinrezisztens Staphylococcus Aureus, avagy az MRSA. Ez sokak orrjárataiban megtalálható, ahol többnyire nem is okoz bajt. Legyengült immunrendszerű embereket viszont súlyosan megbetegíthet a fertőzés, ami főként kórházi körülmények között gyakran meg is történik. Összességében nagyon lényeges tehát, hogy mindig csak orvos utasítására, illetve annak megfelelően szedjünk antibiotikumot!

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.