4 fontos lépés, ha magas a vérnyomásod

Sok magas vérnyomással küzdő beteg úgy gondolja, hogy állapotát csakis a gyógyszerek rendezhetik. Pedig a megfelelő életmód már önmagában is vérnyomáscsökkentő hatással bírhat, így az esetleges szövődmények veszélyét is csökkentheti.

Mivel a magasvérnyomás-betegség (vagy más néven hipertónia) sok esetben teljesen tünetmentes, elhanyagolt esetben előfordulhat, hogy már stroke, szívinfarktus, vagy éppen veseelégtelenség hívja fel a figyelmet a problémára. Magyarországon rendkívül sokakat érint, hiszen a felnőttek 16-20 százaléka, a 60 éven felülieknek pedig több mint fele magasvérnyomás-betegségben szenved.

Tény, hogy a betegségre való hajlam 40 százalékban genetikailag meghatározott, de egyre többen fogadják meg a kardiológusok tanácsait, és alakítják át gyökeresen az életmódjukat. Neked is ezt ajánljuk, helyes életmóddal ugyanis jól kordában tartható, sőt egy bizonyos pontig akár vissza is fordítható a folyamat.

középkorú nő megméri a vérnyomását
Ha kiderül, hogy hipertóniával küzdesz, egy életen át figyelned kell a vérnyomásodra. Fotó: Getty Images

Egy életen át tartó odafigyelés

Akinél felállítják a magasvérnyomás-betegség diagnózisát, annak egy életen át figyelnie kell a vérnyomására, és ezzel összefüggésben az életmódjára. A protokoll szerint ugyanis első körben – csaknem három hónapig – az életmód rendezésével kell megpróbálni csökkenteni a vérnyomást. Ugyanakkor bizonyos esetekben gyógyszeres kezelés is szükséges: például 160/100 Hgmm feletti vérnyomásnál, valamint szövődmények és társbetegségek esetén mindenképpen vérnyomáscsökkentő gyógyszert kell szedni. Azonban még ilyenkor is nagy szerepe van az életmódkezelésnek – magyarázta dr. Ferenczy Péter életmódorvos, a KardioKözpont kardiológusa.

A vérnyomáscsökkentő életmód alapjai

Rendszeres mozgás – Az elmúlt évtizedekben a szívbetegek rehabilitációjában, valamint a metabolikus szindróma elemeinek kezelésében elsősorban a tartós, egyenletes, mérsékelt, közepes intenzitású fizikai terhelésen alapuló programokat, az úgynevezett kardioedzést használták. Szinte szlogenné vált a heti legalább 150 perces, közepes intenzitású kardiomozgás, legalább heti 3 alkalomra elosztva. Idővel azonban az izomfejlesztés is fontossá vált, amelynek révén a sokszor gyenge izomzat képessé válik a feladatok teljesítésére, ráadásul ezáltal még inkább növelhető a cukor- és zsíranyagcsere aktivitása is.

Az utóbbi években az egyenletes terhelésnél hatásosabb és rövidebb idő alatt kivitelezhető nagy intenzitású intervallum (szakaszos) tréning (HIIT) is szerepet kapott a rehabilitációban, és a magas vérnyomás csökkentésében. A magas intenzitással (például gyors futással, kerékpározással, ugrálással) azonban óvatosan kell bánni, és csak abban az esetben szabad alkalmazni, ha már megvan egy alap fittségi szint és nincs komolyabb szívbetegség.Fontos!
A hatékony és biztonságos mozgásprogram felépítéshez szívbetegeknél mindenképpen szükség van kardiológiai kivizsgálásra és ajánlásra, és érdemes mozgásterapeuta iránymutatásaira támaszkodni. A megfelelően beállított vérnyomás esetén szakember segítségével elkezdhető a mozgás.

Szívbarát étrend – A szív-érrendszer szempontjából optimális táplálkozás elsősorban növényi alapú, vagyis az étrendnek főként a zöldségek, a gyümölcsök, a teljes kiőrlésű gabonák, az omega--tartalmú élelmiszerek – például tengeri halak, lenmag –, az olajos magvak és a többszörösen telítetlen zsírsavak fogyasztására kell épülnie. Nagyon fontos a sóbevitel korlátozása is, amit első lépésként az extra sózás elhagyásával érhetünk el. Ezzel párhuzamosan ajánlatos visszaszorítani a feldolgozott élelmiszerek, a zsíros, vörös húsok, a cukros üdítők valamint az alkoholos italok fogyasztását is. Beválhat az ezen elveket figyelembe vevő DASH-diéta és a mediterrán diéta, azonban a dietetikus által személyre szabott étrend nemcsak hatékonyabb lehet, de élvezhetőbb is.

A testsúly rendezése – Határozott összefüggés van a túlsúly és a magas vérnyomás között. Bizonyított tény, hogy már 5 kiló fogyás is csökkenti a magas értékeket. A tartós fogyás pedig elképzelhetetlen testmozgás nélkül. A rendszeres, szívet és keringést támogató kardiomozgás olyan működéseket erősít és indít be, amelyek végeredményben nemcsak a testsúly, de a vérnyomás csökkenését is eredményezhetik. Ráadásul mindezt olyan élettani folyamatok optimalizálásával, amelyeket a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek is rendezni hivatottak.

A dohányzás elhagyása – Bizonyított, hogy a dohányzás az egyik legfontosabb rizikófaktor a magas vérnyomás, a szívinfarktus, a szélütés és az érszűkület kialakulásában. De az is bebizonyosodott már, hogy a passzív dohányzás is növeli a szív-és érrendszeri megbetegedések arányát. Egészséged érdekében tehát a legjobb, amit tehetsz, hogy mielőbb leteszed a cigit.

A felsorolt módszerek együttes hatásával már a gyógyszeres terápia hatékonyságát megközelítő vérnyomáscsökkenést tudunk elérni – hangsúlyozta Ferenczy doktor. Fontosnak tartotta ugyanakkor kihangsúlyozni, hogy csak ritkán áll fenn önállóan a magasvérnyomás-betegség. A helyes életmódbeli tényezők kialakításával azonban a párhuzamosan fennálló más betegségek is kezelhetők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.