Az életkor előrehaladtával a különböző, egymással közvetlen kapcsolatban nem álló szemészeti és nem szemészeti betegségek gyakorisága egyre nő, így közös előfordulásuk is gyakoribbá válik. Az egyes betegségek ugyanakkor nem hordanak táblát magukkal, melyet felmutatva segítenék a korrekt észlelést mind a beteg részéről, mind a korrekt diagnosztizálást az orvos részéről. Igen gyakran előfordul, hogy több különböző, a látást hasonló módon károsító betegség egyazon szemen alakul ki, és a beteg – de akár a szemorvos is – az egyik betegség felismerésénél elakad. Ennek pedig a látás megőrzése szempontjából súlyos következményei lehetnek.
„Valamennyiünknek – így az orvosoknak is – jellemző tulajdonságunk, hogy ha szembetűnő jelenségeket (az orvostudományban betegségeket) észlelünk, figyelmünket erre fókuszáljuk. Részletes, szisztematikus elemzés nélkül a többi, kevésbé feltűnő állapotot egyszerűen nem vesszük észre. Gyakori az ilyen helyzet a szembetegek ellátásában, ha például komoly sebészeti, traumatológiai, belgyógyászati betegségük is zajlik. A szem a test többi részéhez képest kicsi, emiatt a ráfordított figyelem is kevesebb, ráadásul a nem szemész orvosok szemészeti tudása minimális. A helyzet azonban fennáll a szemészeten belül is. Nem ritka, hogy egyes jól látható, a vizsgálat során könnyen észlelhető és a többi jelen lévő szembetegség megítélését bizonyos mértékig zavaró elváltozásnak az ellátó orvos hirtelen megörül, és teljes figyelmét már csak ennek az állapotnak szenteli. Korántsem biztos azonban, hogy ennek a betegségnek van döntő fontossága a látás megmentése tekintetében” – mutatott rá prof. dr. Holló Gábor, a Szemészeti Központ szemész szakorvosa, glaukómaspecialistája.
Kitért rá, a betegek számára is alapvető fontosságú, hogy ne tartsanak egy korábban már megkapott szemészeti diagnózist minden későbbi látásromlás okának. Nem ritka ugyanis egy újabb, a látást szintén negatívan befolyásoló, de az elsőként felismert betegségtől eltérő ellátást igénylő szembetegség kialakulása sem.
A szürke hályog sok mindent elfedhet
A fentiekre leginkább típusos szemészeti elváltozás a szürke hályog, amely a szemlencse életkorral fokozódó elszürkülését jelenti. Manapság a látási igények megnövekedésével sok ember viszonylag fiatalabb életkorban átesik szürkehályog-műtéten. Vannak azonban, akik az ilyenfajta beavatkozástól tartózkodnak, és a műtéttel megvárják azt az idősebb életkort, amikor a szemlencse elszürkülése a látás élességét már jelentősen megrontja. Idősebb életkorban azonban gyakori a makula degenerációja, valamint a zöld hályog (glaukóma) is. Ezek a betegségek a látás súlyos, vissza nem fordítható megromlását okozhatják. Jelen lehet továbbá magas vérnyomás okozta látóideg-bántalom, szemen belüli bevérzés és a nem inzulinfüggő időskori cukorbetegség késői szövődményeként megjelenő érújdonképződés és makulaödéma is.
A szemlencse homályának azért van nagy jelentősége, mert ahogy a beteg sem lát át jól a kevéssé átlátszó szemlencsén, úgy a vizsgáló orvos sem tudja optimálisan megítélni a szemfenéken jelen lévő változásokat. Természetesen lehetőség van pupillatágításban végzett szemfenék vizsgálatra is, ám ha a szemlencse nagy területen elszürkült már, ez sem nyújt elég betekintést. A szemészeti ultrahang pedig a makula és a látóideg körülírt eltéréseit nem mutatja ki nagy pontossággal. Figyelemfelhívó új panaszok és azokat jól megfogalmazó beteg kell ahhoz, hogy a pupilla tágítását egy krónikusan gondozott, gyakran látott betegen az orvos nem tervezetten elvégezze. További nehezítő tényező, hogy egyes betegségekben (például exfoliatív zöld hályogban vagy cukorbetegségben) a pupilla általában kevéssé tágul ki.
Új betegség zöld hályogos szemen
A glaukóma hazánkban is az egyik leggyakoribb olyan betegség, amelyben a kialakult látásromlás már vissza nem fordítható. Súlyos állapotban látványos további szemfenéki változás nélkül is kialakulhat a központi éles látás elvesztése. Ilyenkor már olyan kevés működő idegsejt és látóidegrost van a szemben, hogy a további veszteség kialakulása lényegében nem követhető sem szemfenékvizsgálattal, sem korszerűbb műszeres vizsgálatokkal.
Előfordulhat azonban, hogy az idős, előrehaladott glaukómás beteg a központi éles látásának megromlását akkor is a zöld hályog hatásának tudja be, amikor időskori makuladegeneráció, esetleg szemfenéki érelzáródás vagy annak következtében kialakuló makulaödéma áll a háttérben. Szürkehályog-műtét után a látás javulása várható, de a súlyosan károsodott glaukómás szemen ez nem mindig van így. A beteg hajlamos elfogadni azt, hogy látása a korábban kialakult zöld hályog következtében romlik tovább. Emiatt esetleg nem jelzi azt a további látásromlást, amely a következő hónapok, évek alatt a beültetett műlencse mögötti lencsetok elszürkülésével, az úgynevezett utóhályog keletkezésével magyarázható. A fenti példákban a másodikként fellépő szembetegség kezelhető lenne, a terápia azonban az elsőnek kialakult szembetegség gyógyításától eltérő.
Összességében, mondja prof. dr. Holló Gábor, fontos hangsúlyozni, hogy betegként az újonnan megjelenő panaszokat világosan és a friss megjelenés időpontját egyértelműen megadva kell a szemorvosnak panaszként említeni. A túlzottan általános panasz említése ahhoz vezethet, hogy az orvos a meglévő egyéb betegségek mellett nem figyel fel a lehetséges új betegség kialakulására, és a friss tüneteket a korábbról már ismert betegség romlásának tudja be. Mindez azért jelentős, mert a másodikként kialakuló új szembetegség eltérő kezelést igényelhet, mint az elsőként kialakult betegség.
