Így bánj a kontaktlencsével, hogy nyáron se okozzon bajt

Ilyenkor gyakrabban válthat ki fertőzést.

Jóval többen keresik fel a szemorvosukat nyáron a kontaktlencse túlhordása, illetve a nem megfelelő tisztítása és tárolása miatt kialakult betegségek kapcsán – írja közleményében a Semmelweis Egyetem.

kontaktlencse, szem
Csak ép kontaktlencsét tegyél a szemedre! Fotó: Getty Images

Nyáron több a fertőzés

Leggyakrabban bakteriális fertőzés és szaruhártya-gyulladás tüneteivel fordulnak orvoshoz ilyenkor a páciensek, de ha ehhez szemfelszíni sérülés is párosul, akkor akár végleges látásromlás is előfordulhat – mondja Dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Szemészeti Klinika igazgatója.

A nyári melegben a baktériumok könnyebben szaporodnak, így a fertőzésveszély is magasabb.

A túl hosszú ideig – 10-12 órán túl – hordott kontaktlencse csökkenti a szaruhártya oxigénellátását, amely nagyban hozzájárul a fertőzések kialakulásához, ezért minden alkalommal időben el kell távolítani a lencsét, abban aludni pedig szigorúan tilos! Ilyenkor a szemünk felszínét borító könnyfilm réteg nem tud megújulni, hiszen nem pislogunk, így a szem öntisztító folyamata leáll. Abban az esetben is komoly szemkárosodás alakulhat ki, ha a lencse meggyűrődik, vagy megsérti a szemfelszínt, mert a szaruhártya felszínén ilyenkor hámsérülés keletkezik.

Fél szemére megvakult a férfi, aki úgy aludt, hogy éjszakára nem vette ki a kontaktlencséjét. Itt írtunk róla.  

A baktériumok elszaporodása gyulladást okoz, következtében pedig homályos látás is kialakulhat, amely maradandó károsodást eredményezhet. Ha nem sikerül megállítani a folyamatot, a gyulladás a szaruhártya mélyebb rétegeit is érinteni fogja és a legvastagabb, úgynevezett stróma részen hegek alakulnak ki, ami befolyásolja a látást. Ez már csak műtéti úton, esetenként szaruhártya-átültetéssel gyógyítható.

A kontaktlencse-viselők általában később veszik észre a panaszokat, azonban, ha égő fájdalom, pirosság, viszketés, könnyezés, szemfájdalom, látásélesség-csökkenés alakul ki, a lencsét nem szabad visszatenni, a tünetek jelentkezésekor pedig minél hamarabb orvoshoz kell fordulni.

Ha kontaktlencsét használsz, ezeket tartsd szem előtt:

  1. 8-10 óránál tovább ne viseld! 
  2. Az előírásoknak megfelelő módon tisztítsd a lencsét és a tároló dobozt! 
  3. Minden esetben kontaktlencse-ápoló folyadékot és ne csapvizet használj a tárolásához! 
  4. Mindig moss kezet a használata előtt! 
  5. Csak ép, sérülésmentes lencsét viselj! 
  6. Inkább napi és ne tartós lencsét használj! 
  7. Lefekvés előtt vedd ki!
  8. Úszáshoz viselj dioptriás úszószemüveget kontaktlencse helyett!
  9. Már enyhe panaszokkal is fordulj orvoshoz! 


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.