Napi egészség
Krónikus panaszok
Szív- és érrendszeri megbetegedések, rák, krónikus légzőszervi megbetegedések, cukorbetegség, mentális egészségügyi problémák, kockázati tényezők
Terhességi cukorbetegség - 2. rész
A várandósság alatti diabétesz meghatározása nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy a szénhidrát anyagcsere-zavar már korábban is fennállt, de nem ismerték fel, független attól, hogy igényel-e inzulinkezelést és fennáll-e a várandósságot követően.
A hirtelen szívmegállásnál is van segítség - I.
Magyarországon a szív- és érrendszeri halálozások nagy része hirtelen szívhalál miatt következik be, 20-25.000 ember halálát okozza évente. A szívmegállás utáni kritikus pillanatokban azonnal és helyesen beavatkozva még meg lehet menteni az életet.
A rétegfelhőzet fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, a látási viszonyok javulnak, és a nap nagy részében napos, gomolyfelhős idő várható. A délután folyamán elsősorban északkeleten, illetve kis eséllyel az északnyugati határ közelében lehet helyenként záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.