Az afáziás beteg az agyi károsodás következtében részben vagy teljesen elveszíti a beszédkézségét, azaz nem tudja a gondolatait szavakban vagy írásban kifejezni, illetve nem érti mások beszédét.
Testünk jobb oldalát a bal, a bal oldalát pedig a jobb agyfélteke vezérli. A beszédmegértésben, a szavak leírásában, az írott szavak megértésében, a számolásban szerepet játszó területek a bal agyféltekében helyezkednek el. Így a bal féltekében bekövetkező agyi katasztrófa az esetek jelentős részében beszédzavarhoz vezet. A beszédközpont általában mind a jobb, mind pedig a balkezeseknél a bal féltekében van, de egyes balkezeseknél előfordulhat, hogy ez a központ a jobb félteke vagy a jobb és a bal félteke között helyezkedik el.
Az 1860-as években egy francia orvos, Paul Broca egy beszédképtelen beteg felboncolt agyát vizsgálta és megállapította, hogy a bal félteke homloklebenyének oldalán lévő terület sérülése expresszív, vagyis motoros afáziához vezet.
Az e területen (Broca-terület) sérült betegeknek nehézséget jelent a szavak helyes kiejtése. Beszédük értelmes lehet, de a mellékneveket, kötőszókat, határozószókat sokszor elhagyják, beszédük lassú és nehézkes, ennek ellenére mind az írott, mind a beszélt nyelvet megértik.
Karl Wernicke német kutató több mint egy évtizeddel a Broca-vizsgálatok után felismerte, hogy a bal féltekében a halántéklebeny bizonyos sérülése receptív, azaz szenzoros afáziához vezet. A Wernicke-területen sérült egyének nem képesek a szavak megértésére, hallják a beszédet, de a szavak jelentését nem értik. A szavak helyes kiejtése általában nem okoz gondot számukra, de beszédük értelmetlen.
E vizsgálatok jelentősek voltak a beszédzavar kutatásában. A mai napig folyamatosan próbálják teljesen feltérképezni az emberi agyat. Ma már sokkal több ismerettel rendelkezünk a különböző agyterületekről és azok funkcióiról, így azokat a sérüléseket is ismerjük, amelyek beszédzavarhoz vezetnek. E kutatások alapján a motoros és a szenzoros afáziának több típusát különböztetjük meg.
A stroke-on átesett, beszédzavarral is küszködő betegeknek épp olyan fontos a beszéd gyakorlása, mint a rendszeres mozgás. Az, hogy a beteg mely afáziatípusba sorolható, a kezelőorvos, logopédus állapítja meg.
Tapasztalataim szerint a kórházakban nem fordítanak elég figyelmet e problémára, ezért ha kétségeink vannak, akkor magunk is meggyőződhetünk arról, hogy a betegnek a beszédértéssel, a beszédformálással vannak-e nehézségei vagy mindkettő (globális afázia) gondot okoz a számára.
Ha a beszédértést vizsgáljuk, pl. kérjük meg a beteget, hogy emelje fel valamelyik karját vagy nyisson ki egy könyvet az általunk megadott oldalon. Televíziónézés, rádióhallgatás közben is figyeljük őt, ha nem érti az ott elhangzottakat, nem tudja élvezni a műsort.
A beszéd gyakorlással folyamatosan javítható, a javulás lassú folyamat, de eredményes lehet, ha a hozzátartozók, a családtagok bevonják a beteget beszélgetéseikbe, de külön is sok foglalkozást és türelmet igényel a beszédkézség javítása. Ha ezt a család nem tudja megoldani, feltétlenül szükséges logopédus segítségét igénybe venni. IX. évf./12.szám
