Majomhimlő: karantén várhat a fertőzöttekre Szlovákiában

A majomhimlővel fertőzötteket, illetve a betegek közeli kontaktjaikat valószínűleg karanténba kell majd zárni egy szlovák virológus szerint.

Egyre terjed a majomhimlő a világban, az elmúlt időszakban számos európai országban, illetve Észak-Amerikában és Ausztráliában is nagyobb számban regisztráltak megbetegedéseket. Az azonban egyelőre nem ismert, hogy mi áll a minden eddiginél kiterjedtebb, globális fertőzéshullám hátterében.

A bőrtüneteket kell figyelni

A témával kapcsolatban a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Virológiai Intézetének virológusa, Boris Klempa azt mondta az ujszo.com -nak, hogy a betegeknél a bőrtünetek alapján lehet tájékozódni. A szakember szerint a személy csak akkor szűnik meg fertőzőképesnek lenni, amikor a bőrén lévő, vírust tartalmazó sebek és varok eltűnnek – ez általában két-három hétig tart.

majomhimlő, Szlovákia, fertőző betegség
Karanténba zárhatják a majomhimlős betegeket és a velük érintkezőket Szlovákiában. A fotó illusztráció, forrás: getty Images

Klempa arról is beszélt, hogy a maximális védelem és biztonság érdekében a lappangási időhöz mérten a közeli kontaktoknak karanténba kell vonulniuk, máskülönben szétterjedhet a kórokozó.

A virológus rámutatott továbbá arra, hogy a himlő ellen használt régi vakcinák elméletileg felhasználhatók majomhimlővel szemben is. „Valószínű, hogy az országok rendelkeznek stratégiai készletekkel, emellett léteznek az oltóanyagok újabb generációi is, amelyek közül az egyiket, az Imvanexet az Európai Gyógyszerügynökség már engedélyezte a himlő ellen. Ezt akár a majomhimlő megelőzésére is lehetne használni.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható időszakosan fátyolfelhőkkel, délutántól helyenként északon gomolyfelhőkkel is, de csapadék ott sem várható. A déliesre forduló szelet főként az Északnyugat-, Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 25 és 32 fok között alakul, a magasabb értékeket nyugaton mérhetjük. Hétfőn nem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét így nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!