Koronavírus: megugorhat a hazai áldozatok száma

Rövid időn belül elérheti tetőpontját a koronavírus-járvány ötödik hulláma Magyarországon. Egy szakértő várakozásai szerint az áldozatok napi száma is jelentősen emelkedik majd a mostani napi 60-80 elhunythoz képest.

Az omikron koronavírus-variáns megjelenése óta látványosan megnőtt a naponta regisztrált fertőzöttek száma. Egy nap alatt már 10-15 ezer új esetet is feljegyeznek, az aktív fertőzöttek száma a negyedmillióhoz közelít, de a kórházi kezelésre szorulók és az elhunytak száma is emelkedő tendenciát mutat. Rusvai Miklós víruskutató az RTL Híradónak úgy nyilatkozott, napokon belül tetőzhet az ötödik hullám, az elhunytak száma azonban még egy ideig - legalább február közepéig - emelkedni fog, és átlagosan akár 150-160-an is meghalhatnak egy nap alatt a COVID-19 -hez köthetően.

koronavírusos beteget kezelnek kórházban
Napokon belül tetőzhet az ötödik hullám.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

A járvány végét egyelőre nem látjuk

Érdekes dolog derült ki az omikron variánssal fertőzöttekről .

Rusvai felhívta a figyelmet arra is, hogy az ötödik hullám tetőzése még nem a koronavírus-járvány végét jelenti majd, csupán annyit, hogy mérséklődni fog a fertőzöttek száma és a terjedés intenzitása. "Én úgy gondolom, hogy a koronavírus egészében ugyanúgy május végén fog visszavonulni, mint ahogy tavaly és tavalyelőtt. Tehát addig, ha alacsony esetszámban is, de viszonylag többet fogunk látni, mint a nyári szezonban" - fejtette ki. Egyébként a nemzetközi tapasztalatok alátámasztják ezt a vélekedést, ugyanis több országban lehetett látni egy intenzív, 3-4 hetes emelkedést, majd az esetszámok csökkentek ugyan, de még nem tértek vissza az úgynevezett omikronhullám kezdete előtti szintre.

Az omikroné lesz az utolsó felvonás?

Most már teljesen egyértelmű, hogy az omikron hiába terjed gyorsabban, enyhébb tüneteket okoz - ezt már Falus András immunológus mondta az RTL-nek. Véleménye szerint ez a variáns elsősorban az idős, leromlott immunrendszerű, krónikus betegségben szenvedők körében szed áldozatokat, arányaiban azonban kevesebbet, mint a korábbi változatok. Az viszont, hogy az omikron vajon elhozza-e a világjárvány végét - ahogyan sokan várják tőle -, a szakember szerint még nem lehet megmondani.

Az átoltottság további növelése és a koronavírus-járvány újabb hullámának megfékezése érdekében januárban és februárban is minden csütörtökön, pénteken és szombaton oltási akciót szerveznek a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!