+13° - +26°
Nincs front

Koronavírus: a kezelés után 2 nappal vírusmentes lett

Az új koronavírus okozta Covid-19 betegségből már felépült páciensek vérében lévő antitestek egyetlen adagja életeket mentett koronavírussal súlyosan fertőzött 10 beteg esetében kínai kutatók tanulmánya szerint.

Bár a koronavírus-járvány áldozatainak száma átlépte a 17 ezret, a járványgörbe elkezdett lefelé ívelni Olaszországban. A szakértők azonban óva intenek a korai örömtől. Kattintson a részletekért.

A vérplazmakezelésnek köszönhetően rövidebb ideig jelentkeztek a tünetek, javult a vér oxigénszintje és gyorsabban tűnt el a vírus a szervezetből - írták kínai kutatók az amerikai tudományos akadémia tudományos folyóiratában (PNAS) hétfőn megjelent tanulmányukban. Három kínai kórházban februárban kezdték el vizsgálni mintegy 300 ember bevonásával a Covid-19-en átesett betegek vérplazmájának hatékonyságát, azt, hogy a vírus elleni harcra termelődött antitestek segíthetnek-e a frissen megbetegedetteknél a Covid-19 leküzdésében.

Az előzetes eredmények azt jelzik, hogy a régóta létező vérplazmaterápia erőteljes kezelési mód lehet a légszomjjal küszködő koronavírus-fertőzöttek esetében. A 20. század elején az orvosok a kanyaróból, gyermekbénulásból, mumpszból vagy influenzából felépült betegek vérében keletkezett antitestekkel kezeltek olyanokat, akik ezektől a betegségektől szenvedtek. Annak idején a kutatók megfigyelték, hogy ezek a betegek gyorsabban és teljesen felépültek, szemben azokkal, akik nem kaptak ilyen kezelést.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
A koronavírusból kigyógyult páciens egyikétől vesznek plazma mintát a paviai San Matteo kórházban. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner

Biztatóak az eddigi eredmények

Az Egyesült Államokban az élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) március 24-én hagyta jóvá amerikai kutatók kérelmét ilyen típusú klinikai vizsgálatok megkezdéséhez, mivel az új koronavírus elleni vakcina legkorábban egy év múlva vethető be, és nincs biztos gyógyszer a betegség ellen. Folynak hasonló kísérleti kezelések Franciaországban is. A kínai kutatók esettanulmánya szerint egy 46 éves magasvérnyomásos férfi, aki lázzal, köhögéssel, légszomjjal és mellkasi panaszokkal jelentkezett a kórházba és lélegeztetésre szorult, a tünetei megjelenése utáni 11. napon kapott vérplazma-infúziót. A 12. napon vérének koronavírustesztje negatív lett, meredeken csökkent a gyulladás szintje szervezetében. Véroxigénszintje 90 százalékra emelkedett. A következő napon beszüntették a mechanikus lélegeztetést. Négy nappal a kezelés után a tüdő-, az immunrendszer- és a májfunkció ismét normálissá vált. Egy 49 éves súlyos beteg nő két nappal a vérplazmakezelés után vált vírusmentessé. A tíz beteg közül egy sem halt meg, egynél lépett fel mellékhatás, vörös folt a beteg arcán.


A tanulmányba nem vontak be kontrollcsoportot, de a kutatók eredményeiket összevetették 10 véletlenül kiválasztott, ugyanazon kórházban kezelt beteg esetével, akik egyeztek korban, nemben és a betegség súlyosságában. Nagyjából ugyanakkor került kórházba mindkét csoport. A következő hetekben azonban a két csoport betegeinek állapota igen különböző módon alakult. Az összehasonlító csoportban hárman meghaltak, hatnak az állapota stabilizálódott, egy állapota javult a kutatás ideje alatt. Hasonlóan biztató eredményekről számoltak be a vérplazmakezelésről dél-koreai kutatók, akik két, tüdőgyulladásban szenvedő idős betegnél alkalmazták a módszert. Kvon Dzsun Vuk, a szöuli járványügyi központ kutatója szerint a vérplazmakezelés fontos módszer lehet akkor, amikor nincs sem gyógyszer, sem oltás a Covid-19 betegség ellen.

Jó hírek érkeztek az intenzíven ápolt Boris Johnson állapotáról - ha kíváncsi a részletekre, akkor nézze meg a cikket az nlc.hu oldalán

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +26 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Hazánkban kedden délelőtt nyugat felől egyre többfelé megszűnik a csapadék és fokozatosan a felhőzet is felszakadozik.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag