A legveszélyesebb álhírek a koronavírusról

Tavaly december óta tartja lázban a világot az egyre terjedő koronavírus. A Kínából induló fertőzés már több országban - így például Kanadában, Németországban és Franciaországban - felbukkant, és számos halálos áldozatot követelt. Bár a járvánnyal kapcsolatos hírek önmagukban is aggasztóak, számos olyan téves információ jelenik meg, amely minden valóságalapot nélkülöz, és csak fokozza a kialakult pánikot. Cikkünkben a legfontosabbakat cáfoljuk meg.

Tévhit: A koronavírust szándékosan terjesztették el.

Sajnos egyre népszerűbb az a tévhit, mely szerint a koronavírust szándékosan terjesztették el. Azzal kapcsolatban, hogy kik állhatnak a háttérben, és mi célból követhették el tettüket, többféle képtelen elmélet látott napvilágot. Bizonyos források azt állítják, "felsőbb hatalmak" így akarnak vagyonokat keresni egy már kifejlesztett vakcina árusításával, megint mások úgy gondolják, a vírus csupán egy taktikai lépés, a terjedése által keltett pánik ugyanis elvonja az amerikai állampolgárok figyelmét az elnökválasztásról, aminek következtében Donald Trump újraválasztása is kérdésessé válhat. Olyanok is vannak, akik Kína lakosságának elpusztításában jelölik meg a vírus szándékos elterjesztésének okát - erről a Hvg.hu írt részletesebben.

Mindent az új koronavírusról Figyelemmel követné az új koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket? Kattintson ide , hogy minden fontos információt megtudjon.

Tévhit: Több mint százezer halott, több millió fertőzött.

A halottak, áldozatok számával kapcsolatban is terjednek álhírek. Nem kevés ember hiszi, hogy a kínai kormány eltitkolja a pontos adatokat, és valójában már több százezer áldozata van a vírusnak, nem beszélve a milliós nagyságrendű fertőzöttről. Egy sokak által megosztott Twitter-bejegyzés egy olyan cikkre hivatkozik, amiben egészen pontosan 112 ezer halottról és 2,3 millió fertőzöttről írnak. Az anyagban arról is szó van, hogy a holttesteket egyenesen a hamvasztóhelyiségekbe viszik, el sem temetik. Az anyag természetesen nem jelöl meg forrásokat, és nem szólaltat meg az ügyben illetékes szakembereket, szervezeteket sem.

Nem járt Kínában a német fertőzött Nem Kínában, hanem helyben, Bajorország tartományban okozhatta a megbetegedést a koronavírus a Kínából kiindult járvány első megerősített németországi eseténél. Részletek itt .

Kína egyébként - hasonlóan más országokhoz, ahol megjelent a vírus - rendszeres időközönként közöl adatokat a fertőzöttek, halálos áldozatok számáról, ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy követni lehessen a koronavírus terjedését. A kínai egészségügyi hatóság friss jelentése szerint kedd estére 132-re emelkedett a halálos áldozatok, a bizonyítottan a kórokozó által fertőzöttek száma pedig 5974-re. A gyanús eseteké megközelíti a 10 ezret.

Az új koronavírussal kapcsolatban több tévhit is kering
Az új koronavírussal kapcsolatban több álhír is napvilágot látott. Fotó: iStock

Tévhit: A denevérlevest fogyasztó influencer tehet mindenről.

Néhány nappal ezelőtt több külföldi oldal - köztük a The Sun és a DailyMail - is megjelentetett egy videót, amelyen egy kínai influencer denevérlevest eszik. A felvétel végigsöpört az interneten, és a látottak alapján sokan úgy gondolták, megvan a magyarázat, hogyan terjedhetett át egy alapvetően állatokat megbetegítő vírus az emberre. A denevérlevesre (és az azt elfogyasztó influencerre) mutogatók akkor bizonyosodtak meg végleg saját igazukról, amikor kiderült, a vírus egy piacról indult, ahol illegálisan árulták különböző vadállatok húsát, és a többi között denevérhúst is lehetett vásárolni.

A videóban szereplő influencert, Wang Mengyunt egyébként olyan össztűz alá vették - sokan például a halálát kívánták -, hogy kénytelen volt közleményt kiadni az ügyben. Elmondta, hogy a felvétel még évekkel ezelőtt, 2016-ban készült róla, és nem a kínai Vuhanban, hanem Palau szigetén. Ráadásul a leveshez használt denevérek nem vadon élő példányok, hanem helyi gazdák nevelték, szögezte le.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó koronavírus az influenzához hasonló tüneteket okoz és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A szakemberek jelenleg is vizsgálják a nemrég létrejött változatot, keresik az ellenszerét és kutatják terjedését, továbbá megerősített járványügyi figyelőrendszer is működik.
Hogy megelőzhessük a fertőzést, ügyelni kell az alapvető higiéniai szabályokra. Javasolt a minél többszöri kézmosás és a "tüsszentési etikett" betartása. A vírus azonban csak élő sejtekben szaporodik, így például a Kínából érkező csomagok teljesen veszélytelenek.

A Kínából indult koronavírussal kapcsolatban a kezdetektől fogva az a legnagyobb kérdés, hogy honnan jött. Azt már korán kikövetkeztették a szakértők, hogy valamilyen állat a forrás. Bár az első elméletek a kígyót jelölték meg, cikkünk megjelenésekor már az a valószínűbb elmélet, hogy a denevérektől indult.

"Azért különlegesek, mert nagyon sok víruscsoportnak, többek között a koronavírusok génkészletét őrzik. Ez azt jelenti, hogy a denevérek több tízmillió éve fejlődnek együtt bizonyos víruscsoportokkal" - magyarázta Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a denevérek koronavírusaival foglalkozó magyarországi kutatócsoport tagja, aki hozzátette: az olyan mutációk, amelyek a mostanihoz hasonló világméretű egészségügyi helyzethez vezetnek, extrém ritkák.

Tévhit: Tömegsírokat ásnak Kínában.

Szabályosan elárasztották az internetet azok az álhírek, melyek szerint Kínában már ássák a tömegsírokat a koronavírus áldozatai számára. A cikkekhez fotókat is mellékeltek, amelyeken az látható, hogy markológépek dolgoznak egy óriási üres telken Vuhanban. A valóság azonban az, hogy a képeken egy kórház építési munkálatait örökítették meg. Kína múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy hétfőig felhúznak egy 1000 férőhelyes létesítményt, ahol kifejezetten a koronavírussal fertőzött betegeket kezelik majd. Bár azóta kiderült, hogy a munkálatokat csak február elsejére tudják befejezni, a 25 ezer négyzetméteres telken lévő intézményen éjjel-nappal dolgoznak, és elsősorban előregyártott elemekből építik, hogy minél hamarabb átadhassák.

Forrás: huffingtonpost.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.