
Járványok




Egy orvosi tévedés, amely megváltoztatta a világot
A tudomány olykor úgy ér el komoly haladást, hogy a tudósok gondolatait rabságba ejti egy hamis elképzelés. Ezáltal pedig átlépnek kérdéseken, aztán hirtelen egy másik probléma helyes megoldásánál találják magukat. Az influenza kórokozójával kapcsolatban például évtizedekig tartotta magát egy tévedés.

Koronavírus: 4 járvány, amely felforgatta a világot
A járványok mindig is fontos hatással voltak a történelemre, hiszen teljesen új irányt adtak a társadalmi változásoknak. A fejleményekből arra lehet következtetni, hogy a COVID-19 pandémia is azok közé tartozhat, amelyekre az utókor a felforgató jelzőt illeszti majd.

Beoltják-e a vadon élő állatokat a járványok ellen?
A járványok kitörésében fontos szerepet játszanak azok az állatok, amelyekben kifejlődnek, mutálódnak vagy az emberek közelébe jutnak a veszélyes kórokozók. Nyilvánvalóan felmerül, hogy a vadon élő állatoknak adott vakcinák már az előtt megakadályozhatják a járvány kialakulását, hogy az állati kórokozóknak esélyük volna az emberekre átterjedni. De lehetséges ez?


Koronavírus: miért baj, ha endemikussá válik?
Ahogy a koronavírus-fertőzések száma világszerte tovább nő, a SARS-CoV-2 vírust, és az általa okozott COVID-19 betegséget és annak hatását egyre jobban kiteljesedő terminológiával írják le a tudósok. A szélesebb közönség is egyre több szakkifejezést ismert meg a víruskitöréstől a pandémián át az endémiáig. De kell-e félnünk, ha azt halljuk, például, hogy az új koronavírus endemikussá válik?
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!


A női egyensúly a tányéron is kezdődik – az étrend hatása a hüvelyflórára
Lehet, hogy a hüvelyi egészség nem az első dolog, ami eszünkbe jut, amikor a táplálkozásra gondolunk – pedig a legújabb kutatások szerint igenis fontos kapcsolat van a tányérunk tartalma és a női intim egészség között.


„Titokban állandóan betétet hordok, pedig még csak 35 vagyok” - Sokakat érint a vizeletcsepegés
Százezreket érint Magyarországon az inkontinencia, a nők 14 százaléka szenved a tünetektől. A terhesség, illetve a szülés utáni időszak alatt különösen sokan tapasztalják, de van megoldás.


Neera méregtelenítő és fogyókúra - Hatékony és könnyű (x)
A Neera méregtelenítő kúra célja, hogy fokozza a test természetes méregtelenítő képességét, és megszabadítsa szervezetünket az évek során felgyülemlett salakanyagoktól, mérgektől, miközben a diéta alatt az egészséges életritmushoz szükséges energiákat, ásványi anyagokat és vitaminokat biztosítja a szervezet számára.

Vizeletcsepegés: végezd el ezt az egyszerű tesztet és kiderül, érint-e a kínosnak hitt betegség
Sokféle élethelyzet okozhat inkontinenciát, ami minimum százezreknek okoz kellemetlen panaszokat csak Magyarországon. Pedig ennek nem kellene így lennie, hiszen a kivizsgálás nem feltétlenül jár kellemetlenséggel, megfelelő kezeléssel pedig a tünetek megszüntethetők.




Az általában több órás napsütést gomolyfelhők zavarják, amelyekből elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati szél délutánra az Észak-Dunántúlon is mérséklődik, gyengül, de zivatarban átmeneti szélerősödés előfordulhat. A csúcshőmérséklet 21 és 26 fok között várható. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő. Ma kettősfronti hatás terheli a szervezetünket.