„Kínos, de mindössze 0,6 centiméter” – ilyen az élet mikropénisszel

A randizás és a szexuális élet is küzdelmes annak a Reddit-felhasználónak, aki saját bevallása szerint mindössze 0,6 centiméteres mikropénisszel él.

Ahogy már korábban is megírtuk, az abnormálisan kis méretű, vagyis az erektált állapotban 9 centiméteresnél is rövidebb péniszt mikropénisznek nevezik. Az, hogy valakinek mikropénisze van, általában már újszülöttkorban kiderül, hiszen már az is jelzi, ha a kisbaba hímvesszője 2,5 centiméteresnél kisebb. A probléma ezzel együtt viszonylag ritkának számít, 10 ezer fiúgyermekből átlagosan egyet érint.

szomorú férfi
A randizás és a szexuális élet is küzdelmes lehet mikropénisszel. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Hatéves korában szembesült a ténnyel

Szinte felrobbantotta a Redditet a LsZen7 nevű felhasználó májusi – azóta már törölt – posztja, amelyben arról vallott, hogy mikropénisszel született, és hímtagja megkeseríti az életét. A New York Post beszámolója szerint a férfi pénisze nem merev állapotban negyed hüvelyk, vagyis 0,6 centiméter hosszú, és emiatt nagyon sok megaláztatás érte őt élete során.

A férfi hatéves korában egy gyermekorvosi vizsgálaton szembesült a ténnyel, hogy túlságosan kicsit a pénisze. Majd középiskolásként arra is rá kellett jönnie, hogy az eltelt időben egyáltalán nem lett nagyobb a hímtagja. A felhasználó úgy fogalmazott, mikropénisze pokollá tette szerelmi életét. 

Péniszmérete azonban nem csak a hálószobában hozza kellemetlen helyzetbe a férfit. Elmondása szerint nagyon sokszor megalázták már például a munkahelyén is a közös mosdóban, ezért ma már messziről elkerüli a férfiöltözőket, az uszodát és a strandokat, valamint sosem vizel piszoárnál.

Tudtad, hogy létezik kispénisz-szindróma is? Bár ez nem egy hivatalos betegségmegnevezés, azt a jelenséget értik alatta, amikor valaki túl kicsinek gondolja a péniszét, pedig valójában nem az. Nem arról van tehát szó, hogy valakinek ténylegesen mikropénisze van, hanem arról, hogy az érintett csak azt hiszi, hogy kicsi vagy nem megfelelő a partnerének.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.