Mi az a mikropénisz, és milyen vele a szex?

Viszonylag kevés férfi él a világon mikropénisszel, amely a közvélekedéssel ellentétben nem egyelő a kis méretű szerszámmal. Cikkünkben összefoglaltuk, mit kell tudni róla, és az is kiderül, ilyen adottságokkal milyen a szex.

A pénisz így változik az öregedéssel - kattintson ide a részletekért.

A mikropénisz abnormálisan kis méretű péniszt jelent. Dr. Jamin Brahmbhatt urológus szerint általában a 9 centiméternél kisebb erektált hímvesszőt sorolják ebbe a kategóriába (az átlagos péniszméret ilyenkor 14-15 centiméter hosszú). A problémát egyébként már újszülöttkorban diagnosztizálni lehet, ez ugyanis nem olyan állapot, ami csak idővel alakulna ki, tette hozzá a szakember. "Egy kisbaba hímvesszőjének mérete körülbelül 2,5 centiméter. Ha ennél kisebb pénisszel jön a világra, akkor mikropéniszről beszélhetünk" - egészítette ki Dr. Brahmbhatt magyarázatát Dr. Audrey Rhee urológus.

A mikropénisz viszonylag kevés férfit érint.
A mikropénisz viszonylag kevés férfit érint. Fotó: Getty Images

Dr. Arash Akhavein urológus a mikropénisz kialakulását magyarázó okokról szólva elmondta: általában valamilyen hormonális elváltozás következménye, amely az érintetteknél már magzati korban jelentkezik. "A hormonális egyensúly felborulása miatt a tesztoszteron hormon szintje nem emelkedik meg akkor, amikor kellene, így a pénisz mérete sem nő" - részletezte Dr. Akhavein, aki azzal folytatta: mikropénisze 10 ezer fiú gyermekből átlagosan 1-nek van.

A kezelési lehetőségekkel kapcsolatban Dr. Rhee elárulta, ha egy újszülöttnél élete első három hónapjában tesztoszteronpótlást végeznek, a pénisz megnőhet. Sőt: tapasztalatai alapján a tesztoszteronkezelés később is hatékony lehet, de csak akkor, ha a pubertáskor előtt befejezik. A pénisznagyobbító (falloszplasztikai) műtét is opció, amely beavatkozás során más testrészek szöveteit használják fel, hogy új hímtagot hozzanak létre.

Nincs ok az aggodalomra, ha kreatívak vagyunk

A mikropénisz funkcióját tekintve legtöbbször jól működik, és vizelési problémákat sem okoz, a szexuális élet bizonyos tekintetben azonban igencsak nehezített tereppé válik ilyen adottságokkal. Az érintett ugyan képes erekcióra , tud maszturbálni, orgazmusa is lehet, de az aktus során már megküzdhet azzal, hogy bevezesse az abnormálisan kicsi hímtagot a hüvelybe, majd pedig fenntartsa a közösülést. Nem véletlen tehát, hogy a mikropénisz óriási lelki terhet jelenthet az érintetteknek: férfiasságuk megkérdőjeleződése miatt sokan önbizalomhiánnyal küzdenek, frusztráltak, szoronganak, emiatt (szexuális) kapcsolatot is nehezen alakítanak ki, félve a partner reakciójától.

Dr. Michael Reitano szexuálpszichológus azonban úgy vélekedik, nincs ok az aggodalomra, a mikropénisszel élő férfiak - és partnerük - számára sem elérhetetlen az örömökkel teli, kiegyensúlyozott szexuális élet. Mint kiemelte: a hímvessző mérete az egyik legkevésbé jelentős szempont, ha arról van szó, képesek vagyunk-e élvezni az együttlétet. Kait Scalisi szextanácsadó ezzel összefüggésben azt javasolja: azokra a dolgokra összpontosítsunk, amelyekre képesek vagyunk, és ne azokra, amelyek nehézséget okoznak. "Ne féljünk igénybe venni az ujjainkat, a szánkat és persze különféle szexjátékokat" - így a szakértő, aki leszögezte, a szexpózok tekintetében is lehetünk bátrak, kísérletezőek. "A kutyapóz például beválhat, annál ugyanis a méretes pénisz inkább hátrányt jelent" - tanácsolja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

gyógyszerszedés
Ha így veszed be a gyógyszert, nem fog hatni – 7 gyakori hiba, amit sokan elkövetnek
gyógynövények
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel
kutya viselkedése
Miért esznek a kutyák ürüléket? Meglepő választ adtak a szakértők – Mutatjuk, hogyan szoktathatod le erről kedvencedet
Így jelez a hasnyálmirigy, ha valami nincs rendben
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +1 °C

Délelőtt még nagyobb területen lehet erősen felhős az ég, miközben nyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet. Emellett a Dunántúlon gomolyfelhők is képződnek, amelyekből ott néhány zápor kialakulhat, máshol nem valószínű csapadék. A légmozgás gyenge, mérsékelt marad.A csúcshőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Az alapvetően nyugodt, tavaszias időben markáns fronthatás nem valószínű, legfeljebb gyenge hidegfronti jelleg jelentkezhet a gomolyfelhő-képződés és az elszórt záporok miatt, de ez nem tekinthető erőteljes frontátvonulásnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.