Rágógumival a középfülgyulladás ellen

Az iskoláskorú gyerekek egyik leggyakoribb betegsége a heveny középfülgyulladás, melyre célszerűbb cukormentes rágógumit alkalmazni az antibiotikumokkal szemben - áll egy kanadai tanulmányban.

Már az 1950-es években felfigyeltek arra a fogorvosok, hogy a világ más tájaihoz képest a finnek körében ritkábban találkoznak fogszuvasodásos megbetegedéssel. Kiderült, hogy a xilit, amely Finnországban a háború után is jórészt a legfőbb cukorféle maradt, erősen gátolja a szájüregben élő és szaporodó baktériumok növekedését, melyek alapvető szerepet játszanak a fogak romlásában.

Mivel a középfülgyulladást elsősorban az orr-garat-üreget a középfüllel összekötő fülkürtön keresztül felvándorló baktériumok okozzák, indokolt volt ilyen szempontból is megkísérelni a kórokozók szaporodását. Most Finnországban xilittartalmú rágógumival kísérleteztek: csaknem kétezer finn gyermeket vizsgáltak, illetve egy 1227 fős, felső légúti megbetegedésben szenvedő negyedik csoportot.

A xilitet rágógumi vagy oldat formájában fogyasztó gyerekek csoportjában 25 százalékkal ritkábban fordult elő középfülgyulladás, mint azok között, akik nem xilittel édesített készítményt kaptak. Érdekes módon a felsőlégúti hurut közben alkalmazott xilit nem mutatott ilyen kedvező hatást.

A leghatásosabb xilitkészítménynek a rágógumi bizonyult. Ennek fogyasztói között 41 százalékkal ritkábban fordult elő középfülgyulladás.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +32 °C
Minimum:
+14, +19 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt többször erősen megnövekszik a felhőzet, ezekből szórványosan várható zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag