Bajban a szociális konyhák, elszálltak az élelmiszerárak

Egyre nehezebb feladat az önkormányzatok számára a szociális konyhák működtetése.

Noha nemrég emelték az ellátottak után járó támogatást, ennél jóval nagyobb mértékben emelkedtek az élelmiszerárak, ráadásul az állami normatíva eddig sem fedezte a kiadásokat. Korábban 67 810 forintot kapott egy település évente az ellátott után, ezt az összeget emelte meg a kormány a friss rendeletben évi 6 ezer forinttal. A mintegy 8 százalékos emelés nem fedezi egyes élelmiszerek ennél nagyobb mértékű drágulását - írta a Népszava.

dasdsa
Nem bírják az inflációt az önkormányzatok. Fotó: Getty Images

Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke szerint a kiadások maximum 80 százalékát fedezte a központi pénz, de az általa vezetett Tab esetében ennél is kisebb az állami rész. Mivel pedig az étkezést igénylőknek 200 forintos térítési díjat kell fizetni, az önkormányzatnak mélyen bele kell nyúlni a zsebébe, hogy naponta egyszer meleg ételhez jussanak a szolgáltatást igénybe vevők. A térítési díjat helyi rendeletben határozzák meg az önkormányzatok, ezért eltérhetnek akár a szomszédos településeken is.

A hajdúsági Polgár vezetője Tóth József szerint gúzsba köti az önkormányzatokat, hogy a nyersanyag- és energiaárak, valamint a konyhákon dolgozók bérének emelkedése ellenére nem növelhetik meg a szociális étkezés térítési díjait, ahogy nem emelhetik az ingatlanjaik bérleti díjait sem, miközben a magasabb jövedelemmel rendelkező, tapasztalt munkatársaik azt várják, hogy az ő bérük is növekedjen a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének ütemében.

)
Tiszta levegő (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25, +33 °C
Minimum: +14, +21 °C

Változóan felhős lesz az ég, záporok és zivatarok is kialakulhatnak szórványosan. Élénk, erős lökésekkel kísért északi szél mellett 25, 33 fokot mérhetünk a legmelegebb órákban. Vasárnap kezdetben még hidegfronti hatás várható, majd a front mögött is jelentkezhetnek görcsös panaszok, többek között hasi görcsök is. A fejfájás egész nap jellemző lehet, a szeles tájakon pedig erősebben jelentkezhetnek a tünetek. Zivatarokban romolhat az asztmások állapota. A légszennyezettség közepes, kissé növekszik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Fülledtség (magas páratartalom 25 fok feletti hőmérséklettel)