Jelek, amelyek gyomorrákra utalnak

Hasonlóan egyéb rosszindulatú daganatokhoz, korai stádiumban gyakran a gyomorrák sem okoz jól észlelhető tüneteket. Éppen ezért, amennyiben a betegség legapróbb gyanúja is felmerül, semmiképpen sem szabad halogatni az orvossal történő konzultációt.

"A műtét után minden a kísérletezésről és a hibákról szól. Megeszel néhány olyan dolgot, amelytől aztán rosszul leszel, de enned kell, hogy kitapasztald, te magad mit tudsz megenni, mert senki sem ugyanolyan" – mesélt tapasztaltairól a thepatientstory.com-nak Lauren, aki mindössze 24 éves volt, amikor orvosai javaslatára úgy döntött, egészsége megőrzése érdekében gyomoreltávolító műtétnek veti alá magát.

A fiatal lány kálváriája 2015-ben kezdődött, amikor édesanyjánál genetikai vizsgálatok egy aggasztó génmutációt, a CDH1 gén mutációját mutatták ki. A család kórtörténetében igen gyakoriak voltak a daganatos megbetegedések, Lauren nagyanyja például alig 29 éves volt, amikor mellrákkal diagnosztizálták. Miután fény derült az édesanyja által hordozott genetikai mutációra, bátyjával és nővérével együtt Lauren is kivizsgáltatta magát. A két lány tesztje szintén pozitív eredményt hozott.

Hogyan fedezhető fel időben a mellrák , amely átlagosan tíz nőből egynél kialakul?

"Nagyon magas, egy átlagos emberéhez képest több mint 80 százalékos a kockázat, hogy gyomorrákom lesz. Több mint 60 százalék a veszélye, hogy mellrák alakul ki nálam, ahogy fokozott a vastagbél- és a petefészekrák rizikója is" – árulta el Lauren. Immár a genetikai mutáció ismeretében évente vett rész gyomorbiopszián és mellrákszűrésen, és a vizsgálatok egy ideig nem mutattak kóros eltérést. Csakhogy 2018-ban megjelentek az első testi panaszai: egyes ételek és csekély alkohol elfogyasztása után is kellemetlen gyomorfájás fogta el, illetve sok esetben nagy mennyiségű epe ürült a székletével együtt.

gyomorfájdalom, diszpepszia, emésztési panaszok, gyomorrák
A gyomorrák sokféle tünetet produkálhat, de általában már csak előrehaladott stádiumban. Fotó: Getty Images

A tünetek okán endoszkópos vizsgálatot végeztek a lányon, és a vizsgálat eredménye alapján gyomorhurutot állapítottak meg nála. Lauren azonban már ekkor is gyomorrákra gyanakodott, és mivel orvosai egyébként is hosszú ideje javasolták számára, végül úgy döntött, belemegy a gyomoreltávolító műtétbe. Utólag aztán beigazolódott, hogy félelmei nem voltak teljesen alaptalanok: a hétórás műtétet követően három helyen is rosszindulatú elváltozást találtak Lauren gyomrában. "Azt mondta (Lauren kezelőorvosa - a szerk.), hogy az érintett területek elég kicsik voltak, egyes stádiumúak, és mind a bélfalra korlátozódtak, nem terjedtek tovább. Még éppen időben csíptük el."

Melyek a gyomorrák leggyakoribb tünetei?

Lauren esete abban a tekintetben eltér az átlagostól, hogy genetikai mutációja révén sokkal magasabb rákkockázattal kellett szembenéznie, és viszonylag fiatal életkorban már kialakultak nála kóros elváltozások.

Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján évente több mint kétezer embernél diagnosztizálnak gyomorrákot, elsősorban az 55-60 év feletti korosztályban, de már a huszonévesek között is akadnak - jelentősen kisebb számban - érintettek. A Mayo Klinika leírása szerint összességében a betegség ismert rizikótényezői közé tartozik a refluxbetegség, az elhízás, a magas sótartalmú és füstölt élelmiszerekben gazdag, gyümölcsökben és zöldségekben szegény táplálkozás, a krónikus gyomorhurut és a Helicobacter pylori baktérium okozta fertőzés, a dohányzás, valamint a gyomorpolipok megléte.

A korai stádiumú gyomorrák ritkán okoz tüneteket, éppen ezért a megbetegedések számottevő részét csak akkor fedezik már fel, amikor a tumor viszonylag nagyra nőtt, esetleg át is terjedt a gyomron kívül más szervekre, szövetekre - olvasható az Amerikai Rák Társaság (ACS) honlapján. A gyomorrák lehetséges figyelmeztető tünetei skálája igen széles, illetve fontos megemlíteni, hogy e panaszok számos egyéb kórképet is jelezhetnek, beleértve például fertőzéseket vagy akár gyomorfekélyt . Ezzel együtt mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni az alábbi panaszokkal, különösen, ha egyéb rizikófaktorok is fennállnak.

A gyomorrák lehetséges jelei:

  • étvágytalanság;
  • hirtelen és váratlan fogyás;
  • alhasi fájdalmak;
  • különös diszkomfortérzés, általában a köldök felett;
  • telítettségérzet már kis mennyiségű étel elfogyasztása után is;
  • gyomorégés, gyomorszájkörnyékifájdalom(diszpepszia);
  • gyakori hányinger, émelygés;
  • gyakori hányás vérrel vagy anélkül;
  • vízfelhalmozódás a hasi tájékon;
  • véres széklet;
  • állandó kimerültség, fáradtság, gyengeség (vérszegénység következtében);
  • a szemek és a bőr sárgasága, ha a rák átterjed a májra is.

Hogyan kezelhető a gyomorrák?

A felsoroltak közül a diszpepszia volt az első tünete az amerikai Ron Dunnahoonak is. Az ACS által bemutatott betegtörténet szerint Ronnak soha nem volt tartós emésztési panaszai, bármit gond nélkül meg tudott enni, amit csak megkívánt. Amikor azonban 2014-ben egyre súlyosabb felhasi diszkomfort alakult ki nála az étkezések után, úgy döntött, hogy elmegy orvoshoz. A kezdeti vizsgálatok még csupán savas reflux gyanúját vetették fel, 2015 januárjában viszont endoszkópos vizsgálattal egy hatalmas, IV-es stádiumú tumort találtak a gyomrában. "Azokkal a kártyákkal kell játszanunk, amelyeket leosztottak. Vagy ez (a betegség - a szerk.) fog fenékbe rúgni engem, vagy én őt. Meg kellett őriznem a pozitív hozzáállásomat, mentem tovább, és nem néztem vissza" - emlékezett vissza a férfi.

A gyomorrák kezelési lehetőségeit alapjaiban meghatározza a daganat típusa, helye, mérete és hogy képzett-e már áttéteket, továbbá a beteg általános egészségügyi állapota. Az elsődleges kezelési módszert a műtéti beavatkozás jelenti, amely során eltávolítják a tumort és az azt környező egészséges szövetek egy kis részét. Függően a betegség stádiumától ez a gyomorfal egy kisebb területének kimetszésétől a teljes gyomoreltávolításig is terjedhet. A kemoterápia és a sugárkezelés célja jellemzően a tumor méretének csökkentése a műtét előtt, vagy a beteg állapotának javítása, tüneteinek enyhítése, amennyiben a műtét nem kivitelezhető. Bizonyos esetekben a kezelőorvosok célzott gyógyszeres és immunterápiát is javasolhatnak, továbbá mindezek mellett palliatív ellátásra is szükség lehet a beteg életminőségének javítása érdekében.

Ront is kezdetben kemoterápiával kezelték, hogy csökkentsék a daganat méretét a műtéti beavatkozásra felkészülve. A férfi az operáció előtti néhány hónapban több mint 45 kilogrammot vesztett a testsúlyából. Végül 2015 áprilisában az orvosok eltávolították a gyomra kétharmadát, egy öt centiméteres szakaszt a nyelőcsövéből, valamint a környéki nyirokcsomókat. Egy hónappal később pedig elkezdődött a három hónapos sugár- és tíz hónapos kemoterápiás kezelése. Ronnál a későbbi rendszeres kontrollvizsgálatok alapján nem újult ki a gyomorrák. "Őrizzék meg a hitüket, maradjanak erősek, sose adják fel, és harcoljanak olyan keményen, ahogy még nem harcoltak soha előtte" - üzente sorstársainak.

Laurennek saját megfogalmazása szerint újra meg kellett tanulnia enni a műtét után, pontosabban ki kellett tapasztalnia, hogyan reagál a szervezete különböző élelmiszerekre. A beavatkozást követő öt napban csak folyadékot tudott magához venni, majd fokozatosan kerülhettek vissza a szilárd ételek az étrendjébe, de még hónapokig rendszeresen hányt. "A felépülés időszak kemény volt, rosszabb, mint maga a műtét. Egyesek azt hiszik, csak azért, mert nincs gyomrod, nem is vagy éhes, de ez nem így van, igenis éhes vagy. És vágysz azokra az ételekre, amelyeket előtte ehettél. Továbbra is akarod azokat" - fogalmazott a fiatal nő. Elmondta, mára megváltozott az élete: nem ehet édességeket, valamint egyáltalán nem bírja a tejet és tejtermékeket. Ezen felül a korábbi három helyett muszáj hat kisebb étkezésre bontania a napját.

Lauren jelenleg azt tervezi, hogy genetikai mutációja miatt emlőeltávolító műtétnek, avagy masztektómiának is aláveti magát. "Mindent egybevetve, ha ez a kérdés, részemről nem akarok rákos lenni. Tudom, hogy a mellrák könnyebben felfedezhető, és nagyszerű dolognak tartom, illetve őszintén csodálom, aki úgy dönt, hogy inkább rendszeres szűréssel ellenőrizteti magát. De én inkább megcsináltatom a műtétet."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra