Szakértők szerint ezért gyomorrákos egyre több fiatal

Aggasztó mértékben nő a gyomorrákos fiatalok aránya világszerte. Egyes szakértők szerint elképzelhető, hogy mindez a túlzásba vitt sóbevitellel magyarázható.

Az ételek gyakori utánsózása növeli a gyomorrák kockázatát – hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. A News-Medical cikke nyomán azt írták, a szakemberek a túlzott sófogyasztással hozzák összefüggésbe azt, hogy egyre több a gyomorrákos fiatal.

fűszermalom, só. bors. saláta
Jobb lenne visszafogni a sófogyasztásunkat. Fotó: Getty Images

Mi a baj a sóval?

A só rákkeltő vegyületekkel károsíthatja a gyomor hámsejtjeit, ezáltal pedig növelheti a gyomorrák kialakulásának kockázatát. A só emellett a gyomor nyálkahártyáját is károsíthatja, így sebezhetőbbé válnak a szövetek a Helicobacter pylori nevű kórokozó megtelepedésével szemben.

Az utánsózás is egy káros szokás

Brit kutatók nemrégiben azt vizsgálták, mennyiben függhet össze egy ember sózási szokása és a gyomorrák kockázatával, és megállapították, hogy az ételek utólagos sózása jelentősen növelheti a gyomorrák kialakulásának valószínűségét. Azt látták ugyanis, hogy azoknál az alanyoknál, akik rendszeresen utánsózták ételeiket, 41 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki gyomorrák, mint azoknál, akik ritkán vagy soha nem sózták meg az elkészült ennivalókat.

Ezek a tünetek jelzik, ha túl sok sót fogyasztunk
Mutatjuk, mi figyelmeztethet a túlzott sófogyasztásra, és azt is, hogyan csökkentheted a szervezetedbe bevitt só mennyiségét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.