„Tudom, hogy hülyeség félni, de a testem az ellenkezőjét üvölti”

Talán nincs is olyan ember, aki ne félne, szorongana valamitől. Amikor viszont ez irracionális méreteket ölt és akár pánikrohamba is átcsaphat, akkor már fóbiáról beszélünk. Ma már több ezer fóbiát tartanak számon, amelyek között ott van például a különféle állatok, természeti jelenségek vagy élethelyzetek által kiváltott rettegés is. Ez utóbbiak közül az egyik legösszetettebb szorongásos zavar az emetofóbia, amely a hányástól való irracionális, pánikszerű félelmet takarja. Érintettel beszélgettünk.

hányás a testünk egyik védekezési folyamata. Lényege, hogy a szervezet szájon át rövid időn belül megszabaduljon a tápcsatornába került, nem megfelelő minőségű vagy túlzott mennyiségű tápláléktól, valamint a potenciálisan mérgező anyagoktól és a kórokozóktól, így ezek nem tudnak végighaladni a teljes tápcsatornán. Ezzel együtt viszont az is tény, hogy hányni nem kellemes, és az odáig vezető, olykor órákig elhúzódó rosszullétet is igen rosszul viseli a legtöbb ember. Ha viszont mindehhez még egy lebénító félelem is társul, az jelentősen megnehezítheti például egy gyomorrontás átvészelését. Az emetofóbiások viszont már akár a hányás gondolatától, említésétől, illetve a hányingerhez hasonló testérzetektől is pánikolni kezdhetnek. Nem is beszélve az aggodalomról, hogy a környezetükben bárki bármikor rosszul lehet, esetleg elkaphatnak tőlük egy hányást kiváltó vírusfertőzést. Azt viszont, hogy ez a gyakorlatban mennyire befolyásolja a mindennapokat, egy érintett tudja a legérzékletesebben elmondani.

„Az is sok munka volt, hogy beszélni tudjak erről”

„Az emetofóbia folyamatos készenlét, ahol gyakorlatilag minden élethelyzetben azt figyeled, mikor látsz a környezetedben, vagy érzel saját magadon olyan jeleket, amelyek a hányáshoz kötődhetnek. Így aztán soha nem érzed magad biztonságban az utcán sétálva, a tömegközlekedésen, egy szórakozóhelyen vagy fesztiválon, és az olyan alapvető dolgok is, mint az evés vagy az ivás, bármelyik pillanatban rémálomszerű fordulatot vehetnek. Teljesen irracionális félelem ez, amely nemcsak »éles« vagy annak tűnő helyzetben, hanem konkrétan az élet minden pillanatában irányítja az ember gondolatait” – fogalmazott a HáziPatika.com-nak a 33 éves Bence, aki gyerekkora óta emetofóbiával küzd.

Mint mondta, az elmúlt években sokat javult a helyzete, mert egyre inkább megtanult együtt élni a fóbiájával. Ennek köszönhető például az is, hogy ez az interjú egyáltalán elkészülhetett – véleménye szerint 10 évvel ezelőtt biztosan nem lett volna képes ilyen nyíltan, pánikroham nélkül beszélgetni a hányásról, illetve az azt övező rettegéséről. Problémáját egyébként a mai napig nem mindenki érti meg, hiszen általános vélekedés, hogy „hányni senki sem szeret”, és egyesek azt gondolják, hogy az embefotfóbiásoknak csupán az átlagosnál valamivel nagyobb az ellenérzésük a hányással szemben, vagy jobban undorodnak tőle. Ennél azonban jóval többről van szó. „Az emetofóbia mozgatórugója szerintem nem elsősorban az undor, hanem a saját testünkkel és a táplálkozással szemben kialakított negatív viszony. Sokszor nem is a hányás ténye bénít meg (bár nyilván ez is), hanem az ahhoz vezető állapotok, érzések, tevékenységek, élethelyzetek. Például remekül tudom racionalizálni magamban a hányás tényét: hogy túlélhető, hogy mindenkivel előfordul, hogy természetes folyamat, és legfőképpen, csupán másodpercekig tart. De a pánikhelyzetben mindez nem számít sajnos.”

emetofóbia, hányásfóbia, félelem a hányástól, fóbia, irracionális félelem, betegtörténet
Az emetofóbiások már akár a hányás gondolatától vagy említésétől is pánikolni kezdhetnek. Fotó: Getty Images

Az emetofóbia összetettségét jól jelzi, hogy egyes „tünetei” számos más mentális problémára is utalhatnak. A részeg emberek elkerülése érdekében ugyanis egyesek inkább nem is mennek nyilvános helyre (mint az agorafóbiások) vagy társaságba (mint a szociális fóbiával küzdők). Aki a hányástól tartva alig eszik, annak előbb-utóbb a testalkaltán is észrevehető lesz az alultápláltság, így az orvosok első gondolata nem ritkán az, hogy anorexiával van dolguk. A fertőzések és a gyomorrontás megelőzése érdekében látható túlzott odafigyelés – például a szokásosnál sokszor gyakoribb kézmosás/kézfertőtlenítés, a gyümölcsök többszöri megmosása vagy az ételek rendszeres megszagolása – pedig leginkább a kényszerbetegség (OCD) gyanúját veti fel.

„A babonáim is jelzik, mennyire abnormális ez az egész”

„Ha visszagondolok, már gyerekkoromban is feltűnő gyakorisággal kérdezgettem ebéd után, hogy »ugye nem fogok hányni?«, de az, hogy ez egy mentális probléma, csak később lett egyértelmű” – mesélte Bence. Elmondása szerint sokszor már annak a gondolata is pánikot kelt benne, hogy valamit megevett, és az ott van a gyomrában. Emellett számos „babonáról” is említést tett, amelyek – véleménye szerint – jól jelzik, mennyire eluralkodhatnak egy emetofóbiáson az irracionális gondolatok, félelmek.

Például már gyerekkora óta egy jó darabig nem veszi fel újra azt a pólót, ami akkor volt rajta, amikor hányt. De a rosszullétei időpontjait is nagyon pontosan megjegyzi. Legutóbb például csütörtök hajnalban hányt, és azóta szerda éjjelente jobban szorong lefekvés előtt. Ha pedig előfordult, hogy egy bizonyos sorozat egyik részének megnézése után lett rosszul, akkor nem nézte tovább. Nevetve hozzáteszi, hogy pontosan tudja, hogy ez a viselkedés nem védi meg egy újabb rosszulléttől, de egyszerűen nem tudja irányítani ezeket a gondolatokat. Fontos megemlíteni továbbá, hogy az emetofóbiások többsége – akárcsak interjúalanyunk – a szokásosnál nagyobb fenntartásokkal kezel bizonyos élelmiszereket vagy vendéglátóhelyeket. A megkérdőjelezhető minőségű ételeket árusító menzák és strandbüfék például szinte minden esetben tiltólistán végzik.

A legtöbb emetofóbiásnál egyébként traumatikus élményhez – például megszégyenüléshez, súlyos fertőzéshez vagy alkoholista családtaghoz – kötődik a fóbia kialakulása. Bence nem tud egyértelműen meghatározni ilyet, ugyanakkor úgy véli, több dolog is közrejátszhatott. Mivel utazási betegséggel is küzd, ezért több negatív emléke is van gyermekkorából a különböző közlekedési eszközökhöz köthetően. Emellett viszont családja túlféltő viselkedése is hozzájárulhatott az irracionális félelem megjelenéséhez. „A táplálkozáshoz/emésztéshez való viszonyomat mindig is meghatározta a bizalmatlanság és a veszélyérzet” – tette hozzá.

Mikortól kóros, ha félünk a hányástól?

„Folyamatosan féltem, hogy a következő falat lesz a problémás”

Elmondása szerint a mélypont az volt, amikor nála is anorexiára kezdett gyanakodni az egyik orvos. Ez egy hullámzásokkal teli két év része volt, amikor tulajdonképpen alig evett, mert folyamatosan rettegett attól, hogy talán a következő falat lesz az, ami már túl sok lesz a gyomrának és hányást vált ki. „Huszonéves, 180 centis férfiként 50 kiló környékére fogytam. Ebben az időszakban ráadásul akkor is komoly pánikrohamaim voltak, amikor egyébként semmi meghatározható trigger nem ért. Véletlenszerűen csapta ki az agyam a biztosítékot egy beszélgetés, egy séta, tusolás vagy akár egy koncertfelvétel nézése közben. Emellett teljesen groteszk, értelmetlen reakcióim is voltak. Képes voltam például fél napon keresztül zsibbadni, ha valaki megkérdezte, »hány óra van?«” – mesélte.

Ebben az évben azonban ismét egy kisebb „mélyrepülésen” megy keresztül. Év elején ugyanis elkapott egy hányással és hasmenéssel járó vírusfertőzést, azóta pedig újra sokkal többet feszeng étkezésekkor, és látványosan fogyott is, 70 kilóról 62-re. „Sokan azt gondolják, hogy a félelemmel való szembenézés, az expozíció segít, de nekem nem ez a tapasztalatom. A legutóbbi rosszullétemet meglepően könnyen viseltem, még mondtam is magamnak, hogy »Tessék, barátom, ennyi volt. Hát megéri ezért tönkretenned magad? Persze, hogy nem!« És ezt akkor komolyan is gondoltam. De másnap, amikor elkezdtem volna kímélő dolgokat eszegetni, visszajöttek a beidegződések” – magyarázta.

„Mintha a filmekben kötelező elem lenne a hányós jelenet”

Arra a kérdésre, hogy fóbiája mennyire nehezíti meg a mindennapjait, interjúalanyunk azt felelte, hogy tulajdonképpen a mai napig nincs olyan élethelyzet, amikor ne lenne benne szorongáshányással kapcsolatban. „Bármikor eluralkodhat rajtam a pánik, ha a legkisebb esélyét is látom annak, hogy valaki körülöttem rosszul van/hányhat, illetve a legapróbb, hányingerhez/hányáshoz köthető diszkomfortérzet is félelemmel tölt el. Akkor is, ha ez csak pár másodpercig tart és elmúlik, a pánik kisebb-nagyobb mértékben velem marad a nap végéig.”

Az emetofóbiások beszámolóiból arra is következtethetünk, hogy bizonyos helyzetekben maga a pánik váltja ki vagy erősíti fel a fizikai tüneteket. Ez időnként Bencénél is megfigyelhető. Utazási betegként például kitapasztalta, hogy enyhítheti az enyhe émelygést, ha elropogtat néhány háztartási kekszet vagy ropit – ha viszont az utazás közben tudatosul benne, hogy ezúttal nincs nála semmilyen rágcsálnivaló, akkor szinte biztosan fellép nála a hányinger, és vele együtt a remegés, a zihálás, a hirtelen gyengeség és a fokozott verejtékezés. Azt viszont már egyre jobban viseli, ha egy filmben vagy sorozatban hányást ábrázolnak – ami egyébként meglepően gyakori. Végignézni és hallgatni továbbra sem tudja ezeket a jeleneteket, de ezekben a helyzetekben legalább már nem lesz rosszul.

Ismert az is, hogy a fóbiával küzdő nők gyakran még a gyermekvállalásról is lemondanak a reggeli rosszullétektől tartva. Várandós párjuk hányása miatt viszont az emetofóbiás férfiakon is könnyen úrrá lehet a szorongás. Saját tapasztalata alapján Bence azonban azt mondta, a terhesség tényének kiderülése után előfordulhat, hogy „az agy kikapcsolja” az irracionális félelmet. Nála például onnantól kezdve, hogy megtudta, apa lesz, már az vált a legfontosabbá, hogy támogatni tudja párját az esetleges nehézségekben. „Attól viszont nagyon féltem, hogy a gyerek majd pont akkor hányja össze az ágyat, amikor egyedül vagyok vele otthon. Természetesen ez rögtön az első ilyen alkalommal meg is történt, és a gyerekszoba küszöbe előtt ziháltam, hogy én most ide nem tudok bemenni. A gyerek viszont sírt, szüksége volt rám, szóval fogalmam sincs, hogyan, de a szülői ösztönök végül elnyomták a pánikot.” Ám amikor nem ennyire kiszolgáltatott a hányingerrel, rosszulléttel küzdő személy, akkor interjúalanyunk a saját bevallása szerint még mindig hajlamos inkább önmaga „biztonságát” helyezni előtérbe a segítségnyújtás helyett. Ez egyébként szintén nagyon jellemző viselkedés a fóbiások körében, amelyet aztán nem ritkán szégyenérzet és önvád követ.

Az esetleges öklendezéstől tartva sok érintett viszolyog a nyelve megtisztításától és a fogorvosi vizsgálatoktól. Egyesek a műtéti altatást is visszautasítják, ha tehetik, mert nem akarják átélni az utóhatásként fellépő émelygést, rosszullétet. Bence egy olyan esetről is mesélt, amikor gyomortükrözésre várt, de a kiszűrődő hangok miatt pánikolni kezdett, és inkább nem vett részt a vizsgálaton. Nehézséget okozhat továbbá az is, hogy nagyon sok gyógyszer hányingert és/vagy hányást is kiválthat mellékhatásként. „Velem még nem fordult elő olyan, hogy emiatt nem szedtem be a gyógyszert, ha nem volt más választásom, de féltem. Amikor viszont van rá lehetőség, inkább igyekszem más megoldást, másik készítményt keresni.”

De mi segíthet?

Arról pedig, hogy emetofóbiásként mi segíthet felülkerekedni a pánikon, nehéz konkrétumokat mondani. Bence szerint sokszor csak az idő – de a meditáció, a légzéstechnikák, a mindfulness gyakorlatok is jó hatással lehetnek. Az émelygésre és gyomorbántalmakra neki sokszor beválik a borsmentatea, de hányáscsillapító nélkül sosem lép ki a lakásból. A legfontosabbnak viszont azt tartja, hogy az emberek megtanulják mindenféle ítélet nélkül elfogadni a fóbiájukat.

Interjúalanyunk szerint a környezet leginkább elfogadással támogathatja az emetofóbiásokat. „Ha például nem kell magyarázkodni, az nagyon jó. Én is tudom, hogy hülyeség félni, de a testem minden sejtje az ellenkezőjét üvölti ilyenkor. Azt hiszem, az emetofóbiásoknál elég gyakori a hányáshoz kapcsolodó szégyenérzet, így nekem nagyon jól esik, ha az adott pillanatban tudom, hogy bármi is történik, az rendben van, és nem kell érte utólag bocsánatot kérnem, vagy negatív következményekkel számolnom. Nagyon nagy kincs, ha van olyan ember, aki megérti a helyzetemet, és ilyenkor is hajlandó támogatni.

A legfrissebb tartalmainkért kövessen minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +0, +4 °C
Minimum: -5, +0 °C

Északkeleten átmenetileg rövid időre kisüthet a nap, de legnagyobb részt borongós idő várható. Helyenként alakul ki havazás, hózápor, az Alföldön kisebb eső is lehet. Élénk, erős lesz az északi szél, a maximumhőmérséklet 0, 4 fok között alakul. Pénteken kettősfronti tüneteket tapasztalhatnak az érzékenyek. Gyakori lehet a fejfájás, a migrén, emellett keringési panaszok is felléphetnek, sokaknál jelentkezhet rossz közérzet, rosszullét. Az arra hajlamosak körében az emésztési problémák is megszaporodhatnak. Alacsony hőérzetre kell készülni, nagy a megfázásveszély! További fontos részletek a meteogyógyász® mai videójában! A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások: