Miért ecetszagú a lábad?

A szakorvos elmondja, mik a kiváltó okok.

Az, hogy mennyire rajongunk – vagy épp pont hogy nem – az ecet szagáért, teljesen helyzetfüggő: merthogy, lássuk be, ha a kedvenc chipsünknek van ecetszaga, azért lehet éppenséggel még lelkesedni is. Ha a lábunknak…Nos, az már egy teljesen másik helyzet.

És igen. Most bizonyára sokatok fintorodik el már a gondolattól is, pedig az „ecetszagú láb” jelensége olyasvalami, amit – ha bevalljuk, ha nem – életünk során legalább egyszer, de inkább többször mindannyian megtapasztalunk. Teljesen természetes folyamat eredménye: a szag akkor keletkezik, mikor a lábunkon élő baktériumok „összetalálkoznak” a lábunkon keletkező izzadtsággal.

A jó hír az, hogy az ecetszag egy természetes folyamat eredménye (FOtó: Gettyimages)

Mivel a lábfejünkön, azon belül is talpunkon legalább 250 ezer verejtékmirigy található, egyáltalán nem meglepő, hogy itt is izzadunk. Ki jobban, ki kevésbé. „A lábunkon élő baktériumok előszeretettel fogyasztják az izzadtságot, a folyamatnak pedig van egy savas kémhatású mellékterméke: ennek van az olykor kellemetlen ecet szaga” – mondja Joy Rowland, lábgyógyász, aki szerint 4 oka is lehet annak, ha a lábunk kicsit sem kellemes illatú.

  1. gyakori testmozgás
  2. fokozott izzadással járó egészségügyi probléma (hormonális egyensúlyzavar, cukorbetegség, Parkinson-kór)
  3. bőrbetegség, aminek egyik tünete a fokozott izzadás
  4. párás munkakörülmények

Hogyan szabadulhatunk meg a kellemetlen ecetszagtól?

Dr. Rowland szerint több egyszerű módja is van annak, hogy megszabaduljunk a lábszagunktól:

-        Mossuk naponta lábat. Mielőtt zoknit húznánk, győződjünk meg róla, hogy alaposan megszárítottuk, különös tekintettel a lábujjak közére.

-        Használjunk naponta izzadás elleni lábhintőport.

-        Szerezzünk be olyan természetes anyagokból – például gyapjúból – készült zoknikat, amik elnyelik az izzadtságot.

-        Váltsunk rendszeresen zoknit és cipőt. Utóbbi készüljünk a lehető legtermészetesebb, légáteresztő anyagokból.

-        Próbáljuk ki az izzadásgátlókat a lábunkon. (Ezt főleg azoknak ajánlja, akik hivatásukból adódóan kénytelenek hosszú időt tölteni nejlon-, vagy kompressziós harisnyában.)

-        Áztassuk a lábunkat fehér ecetben 10-20 percig. (3,7 liter vízhez adjunk 1-2 kávéscsésze fehér ecetet.)

-        Fertőtlenítsük a cipőnk belsejét!

Mikor forduljunk orvoshoz?

Legtöbbször már az egyszerű higiéniás változtatás is megoldja a kellemetlen problémát. Ha mégsem, a lábszakértő szerint érdemes orvoshoz fordulni. Egyrészt, mert a specialisták írhatnak fel olyan vényköteles szereket, amiknek magasabb a hatásfoka, mint az otthoni praktikáknak, másrészt, mert egy alapos kivizsgálás során kiderülhet, hogy a szagok forrása valami teljesen más.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!