Ezért ne mosd le a húst sütés vagy főzés előtt

A sütés-főzés témakörön belül talán az egyik legmegosztóbb kérdés, hogy meg kell-e mosni a nyers húst, mielőtt megsütjük vagy megfőzzük. Mutatjuk, a szakértők szerint miért nem jó ez a szokás.

Nem ajánlott vízzel leöblíteni a húsféléket sütés vagy főzés előtt – figyelmeztetett Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer.

szakács lemossa a nyers csirkehúst
Nem ajánlott vízzel leöblíteni a húsféléket sütés vagy főzés előtt. Fotó: Getty Images

Ezt még mindig sokan rosszul csinálják

A csapat a The Mercury News cikkére hivatkozva azt írta, hogy bár sokan biztosan az ellenkezőjére esküsznek, a nyers baromfit vagy más húst azért nem tanácsos megmosni, mert ez a gyakorlat könnyen keresztszennyeződéshez vezethet. A hús leöblítése során ugyanis a szalmonella és egyéb baktériumok – a szétfröcsögő vízzel együtt – átkerülnek a konyhai felületekre, így az ott feldolgozott egyéb élelmiszerek is beszennyeződhetnek.

Mivel a baktériumok nem terjednek a levegőben, csak felületi kontaktus útján, a legokosabb, ha minimálisra csökkentjük a nyers hús érintését, illetve edényekkel vagy munkalapokkal való érintkezését” – idézte a Rizikometer az egyik szakértőt.

De akkor mit tegyünk a mosás helyett?

Sokan esküsznek arra is, hogy a nyers csirke felületén lévő baktériumokat úgy lehet a legjobban elpusztítani, ha a húst ecettel, citromlével vagy sós vízzel leöblítjük. Ennek hatékonyságát azonban szintén megcáfolták már a tudósok.

„A szakemberek szerint a legjobb, ha letöröljük vagy csak beborítjuk papírtörlővel, és hagyjuk, hogy a papír magába szívja a nedvességet. A használt papírtörlőt utána természetesen azonnal dobjuk ki a szemétbe. A legbiztosabb módszer azonban nyilvánvalóan a hőkezelés: 75 Celsius-fokos maghőmérsékletnél a húsban lévő kórokozók biztosan elpusztulnak – olvasható a bejegyzésben.

Tényleg át kellene mosni a tésztát főzés után?
A nyers hús lemosása mellett talán a főtt tészta leöblítésével kapcsolatban van még a leghevesebb vita az emberek között. Most akkor szükséges vagy sem? Mutatjuk a szakértők véleményét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.