Másodjára is bőrrákos lett a szoláriumfüggő nő

Áttétes melanómával diagnosztizáltak egy brit nőt, aki azok után is szinte heti rendszerességgel járt szoláriumba barnulni, hogy közel egy évtizeddel ezelőtt már kiműtöttek a hátából egy rosszindulatú elváltozást.

„Kérlek, ne higgyétek, hogy a barnult bőr fontosabb, mint az életetek. A szoláriumok károsítják a bőrt. Öregítenek és ölnek” – idézi a Daily Mail a portsmouth-i Carmen Oakest. A 48 éves nő mintegy harminc évig rendszeresen járt szoláriumozni, hogy bőre télen-nyáron aranybarna színben ragyoghasson. Ettől a szokásától még az sem tántorította el, amikor első alkalommal fedeztek fel nála bőrrákot.

szolárium, fiatal női vendég
A túlzásba vitt szoláriumozás kockázatos lehet. Fotó: Getty Images

2014 nyarán a lánya vett észre egy furcsa anyajegyet Oakes hátán. El is ment orvoshoz, és mint kiderült, a vöröses színű elváltozás rosszindulatú volt. A problémás anyajegyet az orvos végül sebészi úton eltávolította, a további vizsgálatok pedig arról tanúskodtak, hogy a beavatkozás sikeres volt, a páciens gyógyultnak tekinthető. „A tűzzel játszottam, de buta voltam, és azt gondoltam, hogy oké, sikerült kimetszeniük. Kaptam egy második esélyt az életre, ezért aztán visszatértem a szoláriumba” – vallotta be Oakes, aki a műtétből felépülve sem hagyott fel rossz szokásával.

2021 őszén aztán egyre kellemetlenebb fájdalmakat kezdett érezni a vállában és a karjában. Elment vérvizsgálatra és reumatológushoz, de akkor nem találták nála a panaszok forrását. Idén januárban azonban egyik éjjel arra riadt fel, hogy intenzív fájdalmat tapasztal a mellkasa bal oldalán. A tünet olyan erős volt, hogy bement vele a sürgősségire, ahol a mellkasi röntgenfelvételen folyadékot lehetett látni a tüdeje környezetében. Oakes erről azt gondolta, talán csak a korábban lezajlott koronavírus-fertőzése után maradhatott hátra, de a sürgősségi orvos tanácsára elvégzett CT-vizsgálat később egy csomót mutatott ki ugyanott. A biopszia aztán minden kétséget kizáróan igazolta, hogy rákos elváltozásról van szó.

Milyen tünetek jelezhetik, hogy egy anyajegy elrákosodott? Mutatjuk.

Kezelőorvosától tudta meg, hogy áttétes melanómával küzd, amely kiújult a korábbi megbetegedéséből. Mivel a tumor a tüdő vérereihez és a szívkamrákhoz is kapcsolódik, ezért nem lehet műteni. A nő immunterápiában vett részt, amely márciusig felére csökkentette a daganat méretét. Bár a diagnózis híre érthetően letörte, Oakes próbál pozitív maradni, és továbbra is megtartja óráit az edzőteremben, ahol dolgozik. Sem ő, sem lánya nem megy soha többé szoláriumba. „Vannak, akik azt mondják, hogy így sosem égnek le. Melanóma akkor is kialakulhat azonban, ha nem égsz le. Félig máltai vagyok az édesanyám révén, és én sem égtem le soha. De ez semmit sem számít” – figyelmeztetett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.