Agydaganata volt, saját módszerével gyógyította meg magát egy orvos

Az ausztrál orvos egy évvel azután, hogy gyógyíthatatlan agydaganatot diagnosztizáltak nála, most egészséges a saját úttörő kezelésének köszönhetően.

Richard Scolyernél éppen egy éve diagnosztizáltak inoperábilis agydaganatot, a rák azonban a saját maga által kifejlesztett gyógymódnak köszönhetően azóta se újult ki a szervezetében, pedig általában ez hat hónap alatt megtörténik – írja a Sky News.

Ő az első, akit így kezeltek

A Sydney-i Egyetem professzora tavaly júniusban, Lengyelországban lett rosszul, akkor fedeztek fel egy daganatot az agyában. Ő volt az első ilyen páciens, akit kombinált immunterápiával kezeltek. Scolyer és kutatótársai a módszert a melanoma kezelésére fejlesztették ki. 

A professzor elmondta, hogy nem is lehetne boldogabb, miután a közelmúltban elvégzett MRI eredménye szerint a glioblasztómája kiújulásának továbbra sincs jele. Kollégája, Georgina Long szerint az eljárással bizonyították: ebben az esetben is lehet aktivizálni az immunrendszert, ez pedig megváltoztathatja az agydaganatok kezelésére szánt gyógyszerek fejlesztését.

A Sydney-i Egyetem szerint Scolyer azzal, hogy vállalta a kísérleti kezelést, a saját életét kockáztatta, miközben elősegítette az agyi tumorok megértését. A kutatót és munkatársát idén "Az év embere" díjjal tüntették ki Ausztráliában a munkásságukért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az ország északkeleti, keleti harmadában erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon olykor megerősödik. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?