Így is terjedhet az Alzheimer-kór

Agyról agyra is átterjedhet az Alzheimer-kór: korábban ugyanis az agyalapi mirigyből kivont növekedési hormon olyan embereknél okozott betegséget, akiknek nem volt rá genetikai hajlamuk. Bár emiatt betiltottak egy kezelést, az eredmények azonban segíthetnek a jövőben, hogy jobban megértsük a betegséget.

Az Alzheimer-kór nem fertőz, legalábbis az eddigi tudásunk szerint. Ritka orvosi balesetek révén azonban akár terjedhet emberről emberre, bár a szakértők hangsúlyozzák: nincs bizonyíték arra, hogy a mindennapi tevékenységek révén átadható lenne. Néhányan viszont, akik elhunyt donorok agyalapi mirigyéből kaptak növekedési hormont, korai Alzheimer-kórban szenvednek. Valószínűleg azért, mert a felhasznált hormonok olyan fehérjékkel voltak szennyezettek, amelyek elindították a betegséget az agyukban – számolt be a University College London kutatásának eredményeiről a The Guardian.

demencia, Alzheimer-kór, agy
A demencia legjelentősebb kockázati tényezője az életkor. Fotó: Getty Images

Nem úgy fertőz...

"Egy pillanatig sem állítjuk, hogy el lehet kapni az Alzheimer-kórt. Azt ugyanis nem bakteriális fertőzés és nem is vírus okozza" – hangsúlyozta John Collinge, a tanulmány társszerzője. A kutatók szerint a felfedezés megerősíti azt a feltételezést, hogy az Alzheimer-kór a prionbetegségekkel mutat hasonlóságot. Ezeket az agyban terjedő, fertőző, hibásan működő fehérjék okozzák, jellemzően spontán jelentkeznek, de genetikai mutáció is állhat a kialakulásuk hátterében, vagy akár terjedhetnek fertőzött agy-, illetve idegszöveten keresztül is. Mivel a kezelést már betiltották, az nem fordulhat még egyszer elő, hogy a betegség agyról agyra terjedjen át. A vizsgálat azonban segíthet abban, hogy megértsük az Alzheimer-kór kialakulását és természetét.

„Emlékezet és az elvesztése, avagy demencia – az emlékezetvesztés jövője” című előadás keretében, a Közép-​európai Egyetem pódiumán meglehetősen szomorú helyzetképet kaptunk a hazai demenciával élő idős emberek és hozzátartozóik mindennapjairól. Részletek itt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a délnyugati tájakon felhősebb maradhat az ég. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!