Elhunyt az "allergia nagyapja"

Meghalt 108 éves korában William Frankland brit immunológus, "az allergia nagyapja", akit az allergiakutatás megalapozójának tartanak.

Úttörő munkája során szénanáthás betegei szenvedését azzal enyhítette, hogy szűrni kezdte a pollent. A londoni St. Mary Kórház tetejére "pollencsapdát" szerelt, hogy a levegőben szálló pollen fajtáit azonosítani tudja. Innen ered a későbbi napi pollenjelentés.

A brit William Frankland 108 éves korában hunyt el
A brit William Frankland 108 éves korában hunyt el. Fotó: Getty Images

Hét évtizedet felölelő karrierje kezdetén katonaorvos volt a második világháborúban, hat évéből három és felet japán hadifogságban töltött. Legtöbbet a St. Mary Kórházban dolgozott, ahol Alexander Fleming, a penicillin feltalálója munkatársai közé tartozott. 2015-ben a Brit Birodalom Rendjének tagjává nevezték ki.

Március 19-én volt 108 éves, ebből az alkalomból interjút adott, melyben elmondta, hogy hosszú életét a szerencsének köszönheti. "Nagyon sokszor kerültem a halál közelébe: 1918-ban volt a spanyolnátha világjárványa, hadifogságba kerültem, egyszer pedig anafilaxiás sokkot kaptam egy trópusi rovar csípésétől, de valahogy mindig megúsztam" - mesélte.

A koronavírus-járvány az allergiások számára is rendkívül nehéz helyzetet teremt. Részletek itt.

Születésnapjára árnyékot vetett az új koronavírus-világjárvány, mert az idősotthonban, ahol lakott, megtiltották a látogatást. Két gyerekével kivételt tettek, de csak biztonságos távolságot tartva találkozhattak vele. William Frankland az idősotthonban hunyt el április 2-án.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22, +27 °C
Minimum: +7, +12 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt általában közepesen felhős időre készülhetünk, csapadék nem valószínű. Délután a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhők is lesznek az égen, de ezekből csapadék nem alakul ki. A szél napközben élénk nyugati lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 15, 20 fok lesz. Csütörtökön gyenge hidegfront hat a szervezetre. Az érzékenyeknél görcsös fejfájás, valamint izom- és hasi görcsök is jelentkezhetnek, az arra hajlamosak vérnyomás-ingadozást is tapasztalhatnak. Átmenetileg az ízületi problémák is fokozódhatnak. A szél kissé csökkenti a hőérzetet, a szabadban változó komfortérzet lesz jellemző. Az alvásproblémák mérséklődnek. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció