A világ édesvízkészletei meglehetősen szűkösek: a Földön található vízmennyiség alig 2,5 százalékát teszik ki. Éppen ezért a víz újrahasznosítása rendkívül fontos eszköz a vízhiány elleni küzdelemben – hívja fel a figyelmet a The Conversation oldalán megjelent cikkében Sergio Vila Tojo, a spanyolországi Santiago de Compostela-i Egyetem szociálpszichológus kutatója. Hozzáteszi, hazája egyes részein, például Alicante tartományban nem engedik vissza tisztítás után a szennyvizet a természetbe, hanem felhasználják azt a mezőgazdaságban öntözésre, parkokban és kertekben locsolásra, illetve szabadidős intézményekben. De más országokban, így Szingapúrban és Namíbiában emberi fogyasztásra is újrahasznosítják a vizet.
Ez utóbbi megközelítés egyébként szintén teljesen biztonságos, ha kellően kifinomult eljárásokkal kezelik előtte a szennyvizet. Mindazonáltal a szakember is elismeri, hogy az emberiség jelentős része élből elutasítaná az víz-újrahasznosítás e közvetlen formáját, függetlenül annak nyilvánvaló vízgazdálkodási előnyeitől. „Képzeld el, hogy a településen, ahol élsz, előterjesztenék a szennyvíz újrahasznosításának ötletét. Hogyan reagálnál egy ilyen helyzetre? Akár jó ötletnek tartod alapvetően, akár nem, többféle pszichológiai tényező is befolyásolná a döntésed” – mutat rá Vila Tojo.
Nem mindegy, mire használják a szennyvizet
A szociálpszichológus úgy fogalmaz, bizonyos mértékig talán elfogadóak lehetünk a víz újrahasznosításával szemben, de nem minden helyzetben. Ebben pedig megfigyelhető egy jól körülírt mintázat. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy minél közelebbi fizikai kontaktusba kellene kerülnie egy embernek a tisztított szennyvízzel, annál kevésbé hajlamos elfogadni azt.
A legtöbben tehát nem látnak problémát abban, ha például az utcákat takarítják városukban újrahasznosított szennyvízzel. Ha viszont a saját bőrünkkel is érintkezne az a víz – akár úgy, hogy az folyik a zuhanyzóból –, az már könnyen kizökkent a komfortzónánkból. És akkor még nem is beszéltünk az ivóvízként valók újrahasznosításról. Persze azt gondolhatnánk, hogy a szükség nagy úr, azaz az igazán aszályos és vízhiányos időszakokban, területeken már nagyobb nyitottságot mutatnának az emberek a szennyvízből nyert ivóvíz iránt – Vila Tojo szerint azonban ez sem feltétlenül igaz.
Csak a szárazság nem elég meggyőző
Érdekes módon a tisztított szennyvíz elfogadottsága a különböző vízhozzáférésű területeken is nagyjából azonosan alakul. Erre Spanyolország éppen jó példát szolgáltat, hiszen itt található Európa egyik legcsapadékosabb és egyik legszárazabb régiója is: Galícia és Murcia. Korábbi felmérések alapján mindkét tartományban megfigyelhető ugyanaz a trend, hogy minél közelebbi kontaktusba kellene kerülnie az embereknek az újrahasznosított vízzel, annál inkább ódzkodnak tőle.
A különös jelenség magyarázta Vila Tojo szerint a pszichológiában keresendő. Mint írja, a nélkülözésnek mindig van egy jól körülírható hatása, csakhogy a kemény statisztikai tényeknél sokkal nagyobb súllyal esik ilyenkor latba, ahogyan egyénileg érzékeljük a hiányt. Egyetlen negatív történésnek vagy szituációnak sincs kihatása az emberre, ha nem érzi azt valóban negatívnak. Még ha fel is ismeri a veszélyt, annak lehetséges következményeit időben és térben távolinak érzékelheti. A pszichológia ezt a jelenséget pszichológiai távolságként ismeri. A lényeg tehát, hogy bár a csapadékviszonyok, illetve a szárazság mértéke nagyon eltérő lehet Galícia és Murcia között, a fontos mégis az, hogy a lakosság mennyire érzi fenyegetve magát az adott helyzetben.
A tisztított szennyvíz biztonságos, de...
Sokakat nagyon taszít, ha egy hajszálat találnak a levesükben. Úgy érzik, az ételük tönkrement, akár hajlamosak lehetnek rögtön ki is önteni. Általánosságban elmondható, hogy ha bármilyen tárgy a környezetünkben érintkezésbe került valamilyen szennyeződéssel, akkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy örökre átvette annak káros tulajdonságait, hiába van esetleg tudományos bizonyíték az ellenkezőjére. Ez a logika a vízújrahasznosításra is érvényes. Noha a kezelési eljárások garantálják, hogy a víz teljes mértékben tiszta legyen, éppen annyira, amennyire a hagyományos csapvíz tiszta, az emberek továbbra is veszélyesnek érezhetik. Nyilván így aztán vonakodnak is kontaktusba kerülni vele, pláne meginni.
A szociálpszichológus szerint azonban érdemes észben tartani, hogy az emberi hiedelmek képesek változni. Világlátásunkat nagyban befolyásolja, hogy milyen impulzusok érnek minket a társadalom felől. Például nyitottabbá válhatunk a víz-újrahasznosításra, ha a felvetés egy megbízható forrásból származik. Emellett az ember hajlamos megfigyelni és követni a többséget. Így aztán minél szélesebb körben elterjed a szennyvíz tudatos felhasználása, annál tájékozottabbá válunk a tisztítási és újrafelhasználási folyamatok terén, illetve annál inkább képesek lehetünk felismerni e megközelítés előnyeit a vízhiány elleni küzdelemben. „Ez a fajta pozitív szemlélet azután kiterjed majd más felhasználási módokra is, mélyreható változást jelezve a felelős vízhasználatról alkotott felfogásunkban. Egy nap az is előfordulhat, hogy elmész egy étterembe, és rendelsz egy üveg újrahasznosított vizet, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga” – írja Vila Tojo.
