Tömegével esnek ki ápolók a munkából

Több budapesti kórházban komoly nehézséget okoz, hogy január 1-től megszüntették az úgynevezett bérnővérek alkalmazását.

Fennakadásokat okozott az RTL Híradó információi szerint, hogy január elsejétől megszüntették a munkaerő-közvetítő cégek által küldött szakdolgozók alkalmazását az állami egészségügyben. Egy munkaerő-közvetítő vezetője szerint ahelyett, hogy aláírnák a szolgálati jogviszonyról szóló szerződést, inkább szociális intézményekben dolgoznak tovább.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images


„Bérnővérnek” azokat az egészségügyi dolgozókat nevezik, akik szabadidejük terhére más kórházakban is munkát vállalnak. De sokan vannak olyanok is, akiknek nincs főállásuk, hanem vállalkozóként ott dolgoznak, ahol éppen szükség van rájuk. Egy érintett a Híradónak úgy fogalmazott: „Rákényszerítettek, hogy szolgálati jogviszonyba menjek, márpedig én nem fogok. Én is el fogok menni trafikba vagy akárhova is.” A szolgálati jogviszonnyal az a legnagyobb problémája, hogy átvezényelhetnék más intézménybe, ráadásul eddigi pénzéhez képest akár 30-50 százalékkal kevesebbet keresne. Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász szerint egyes osztályok működése nagyban függ ezektől a kollégáktól. A szakember szerint gyakran előfordul, hogy egyes osztályok szakdolgozóinak akár egyharmada is ilyen jogviszonyban dolgozott. „Ágyakat kell szabadon hagyni, részlegeket kell bezárni” – tette hozzá. Van azonban olyan kórházi vezető is, akik szerint több bajuk volt az ideiglenes munkatársakkal, mint amennyi előnyük származott a jelenlétükből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.