Hiába a béremelés, sok ápoló kevesebb pénzt visz haza

Átlagosan 60 ezer forinttal keresnek kevesebbet a szekszárdi Balassa János kórház egészségügyi szakdolgozói, mint a júliustól érvényes béremelés előtt.

Az egyik dolgozó levélben kereste meg Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt. Mint írja, a kórház csökkentette a szakdolgozók ügyeleti díját, így most mindannyian, beleértve ápolókat és műtősegédeket egyaránt, több tízezer forinttal kevesebbet visznek haza havonta. A nettó keresetük nem éri el azt a szintet sem, amelyet a júliusi, egységesen 18 százalékos béremelés előtt megkaptak – számol be a helyzetről riportjában az RTL Híradó. A levélíró szerint a történtek nyomán borzalmassá vált a közhangulat az intézményben, amit a betegek is érzékelnek.

A kórház azzal magyarázta a csökkenést, hogy ugyan nem csökkentették az ügyeleti díjakat, de valóban változtattak az elszámolás rendszerén. Korábban a legelső ügyeleti órától önként vállaltnak tekintették a túlórát, így az ügyeleti díjon felül további 50 százalékot fizettek érte. Utóbbi pótlékot immár csak a valóban önként vállalt munkáért adják oda a szakdolgozóknak. Emellett válaszában az intézmény arra is rámutatott, hogy az ügyeleti díjaik így is meghaladják a törvény által előírt szintet.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint a szekszárdi eset nem egyedi. Főként olyan kórházakban fordul elő hasonló, ahol korábban a kötelezőnél magasabb ügyeleti díjakkal igyekeztek többletmunkára sarkallni a dolgozókat, így enyhítve a szakemberhiányt. A kórházak eladósodása azonban ahhoz vezetett, hogy kénytelenek visszavenni az ilyesfajta juttatásokból.

Borítókép: MTI/Ruprech Judit

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.