Mit ne tegyünk, ha a gyermekünk lenyelt egy gombelemet?

Minden szülő rémálma, hogy valami rossz történik a gyermekével: megbetegszik, baleset éri, vagy bármi olyasmit él át, ami örökre megváltoztatja az életminőségét - és nem pozitív értelemben. Elég egyetlen pillanat és megtörténik a baj, ezért a csecsemőkre és a kisgyermekekre fokozottan kell figyelni. Különösen, ha apró elemeket rejtő eszközök vannak a kezük ügyében.

Egyre több kisgyermek kerül kórházba az Egyesült Államokban azért, mert gombelemet nyel le. 2010 és 2019 között becslések szerint körülbelül 7 ezer gyermeket kezeltek sürgősségi osztályon elemekkel kapcsolatos sérülés miatt, ami több mint kétszerese az 1990 és 2009 közötti esetszámnak – többek között ez is kiderül a Pediatrics című folyóiratban közzétett tanulmányból, ami arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy mekkora kockázatot rejtenek a gyermekek számára a hozzáférhető helyen lévő gombelemek.

Amilyen aprók, olyan nagy bajt okozhatnak a gombelemek. Fotó: Getty Images
Amilyen aprók, olyan nagy bajt okozhatnak a gombelemek. Fotó: Getty Images

A tanulmány szerint az 5 év alatti gyermekek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, közülük is az 1-2 éves korosztály: ők azok, akik számára természetes, hogy a talált tárgyakat a szájukba veszik. Az több mint száz egyesült államokbeli kórház adatain alapuló elemzésből az is kiderül, hogy a vizsgált időszakban az elemekkel összefüggésbe hozható sürgősségi ellátást igénylő esetek 90 százalékát gombelem lenyelése okozta. Ezt követte annak orrba vagy fülbe helyezése (az esetek 5,7 és 2,5 százalékában), valamint szájba vétele (1,8 százalék). 

Miért életveszélyes a lenyelt gombelem?

Azt gondolhatnánk, hogy egy elektromos eszközből eltávolított aprócska elem a továbbiakban nem okozhat komoly bajt. A lítium gombelem azonban több szempontból is életveszélyes. Ha a gyermek lenyeli, elakadhat a nyelőcsőben, fulladást okozva. De amennyiben “sikeresen” lecsúszik, akkor sem lehet fellélegezni, ugyanis ahogy bekerül a szájba és érintkezik a nyállal – mivel még áramot bocsáthat ki –, elektromos kisülés keletkezhet. “Olyan kémiai reakció jöhet létre, melynek következtében súlyosan megég a nyelőcső: ez nyelőcsőperforációhoz vagy hangszalagbénuláshoz vezethet. De károsodhat a légcső, sőt, az ezen a területen átfutó főbb erek is" – idézte a Philadelphiai Gyermekkórház közleményét témát körüljáró cikkében a CNN Online.

2010-ben éppen ez történt az akkor egyéves Emmett Rauch-hal, aki egy távirányítóból kiesett gombelemet nyelt le. Szülei elmondása szerint az apró tárgy szó szerint lyukat égetett a kisfiú légcsövébe, melynek következtében az epe visszaáramlott a tüdejébe. Emmett hangszálai is sérültek, és a súlyos szövődmények miatt öt év alatt hat műtéten esett át. A teljes nyelőcsövét helyre kellett hozni, amihez felhasználtak a beleinek egy részét is.

Amint arról egy korábbi írásában a BBC Online is beszámolt, hasonló megpróbáltatásokon ment át egy Észak-Írországban élő kislány is, aki 2015-ben egy órából származó gombelemet nyelt le. Az azonban megakadt a nyelőcsövében, alapos pusztítást és maradandó károkat okozva. A 3 éves Valeria szülei akkor vették észre, hogy valami nincs rendben a kislánnyal, amikor az nem akart enni és állapota romlani kezdett. Öt nappal később egy röntgenfelvétel mutatta ki, hogy elemet nyelt, ami addigra lyukat égetett a nyelőcsövén és a légcsövén. Őt is többször műtötték, nyelőcsöve egy részét el kellett távolítani.

Súlyos károkat okoz a gombelem akkor is, ha a gyomorba kerül, ahol a gyomorsavval kölcsönhatásba lépve pár óra alatt teljesen tönkreteheti a nyálkahártyát. Ha nem veszik időben észre a problémát, a gyomor fala is átszakadhat. De a fülbe vagy orrba szorult elemek is komoly sérülésekhez vezethetnek: például orrsövény- vagy dobhártya perforációhoz, arcidegbénuláshoz.

Mivel gombelem gyakorlatilag bármiben lehet a távirányítótól kezdve a kapunyitón, az okosórán, a digitális hőmérőn vagy egyes gyerekjátékokon át egészen a zenélő könyvekig, a szülőknek mindig érdemes résen lenniük. Ahol ugyanis kisgyerek van, ott a gombelem potenciális veszélyforrás.

Hogyan kerülhető el a tragédia?

A CNN Online által idézett szakemberek szerint a megelőzés a legfontosabb. Soha ne a kisgyermek előtt cseréljünk elemet: ne lássa, hogy az kivehető, mert arra csábíthatja, hogy ő is kipróbálja, amit látott, mi több, a szájába vegye és megegye az apró, fényes tárgyat. Ne hagyjunk látótávolságon belül, elérhető közelségben gombelemet – akkor sem, ha csak egy percre ugrunk ki, mert a postás csenget –, a kíváncsi kisgyermek ugyanis jellemzően addig nem nyugszik, amíg meg nem kaparintja a számára vonzó tárgyat. Ha az éppen egy gombelem, akkor azt.

Csak olyan eszközöket használjunk, amelyekben biztonságosan rögzíthető az elem, és nem esik le például a hátlap, szabad utat engedve a kutató kezecskéknek. Ha valaki biztosra szeretne menni, óvintézkedésként ragasztószalaggal rögzítheti az eszköz hátlapját – amennyiben persze erre lehetőség van, és ezzel nem akadályozza annak működését. 

Az is fontos, hogy a lejárt elemeket ne tároljuk, hanem mielőbb vigyük el a gyűjtőbe. A még működő elemeket pedig tegyük olyan helyre, ahol a gyermek biztosan nem éri el: például egy zárható szekrénybe, esetleg a legmagasabb polc mélyére. És ha tehetjük, figyeljük a gyermeket, amikor gombelemes eszközzel játszik. Ha ezeket a biztonsági intézkedéseket megtesszük és betartjuk, jó eséllyel megelőzhetők az ilyen jellegű balesetek.

Ha mégis megtörténik a baj

Előfordulhat, hogy szemtanúi leszünk annak, amint a gyermekünk éppen lenyeli az elemet – ez a szerencsésebb eset. Ám olyan is van, hogy a felnőttek nem veszik azonnal észre a bajt, csak akkor, amikor már súlyos tünetek jelentkeznek. Árulkodó jel lehet a zihálás, a nyáladzás, a köhögés, a hányás, az öklendezés, a fejfájás, a mellkasi panaszok, az étkezés megtagadása, ám mivel ezek számos betegség velejárói lehetnek, nem biztos, hogy azonnal gyanút ébresztenek. Szerencsétlen esetben akár napok is eltelhetnek, míg a tünetek szembeötlően súlyossá válnak, és előfordulhat, hogy a gyermeken akkor már nem tudnak segíteni az orvosok.

Ha felmerül a gyanú, hogy gyermekünk gombelemet nyelt, semmiképp ne próbáljuk hánytatni, ne adjunk neki sem enni, sem inni – tanácsolják a Texasi Gyermekkórház orvosai. A legjobb, amit ilyenkor tehetünk, ha azonnal bevisszük a sürgősségi osztályára, ahol röntgenfelvétellel gyorsan ki tudják deríteni, hogy valóban megtörtént-e a baj, és ha igen, az elem hol helyezkedik el. Mivel a lenyelt lítium elem pár óra alatt is maradandó károsodást vagy akár életveszélyes állapotot is okozhat, mielőbb szakszerűen el kell távolítani: ezt a műveletet jellemzően endoszkóppal végzik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.