Megérkeztek a biciklis mentők. Ezt tudja a 3,3 milliós kerékpárjuk

Szolgálatba álltak Budapesten a biciklis mentők. Egyelőre 2 egység dolgozik a főváros gyakran látogatott, ám rohamkocsival nehézkesebben és lassabban megközelíthető zöldövezeteiben.

A biciklis mentők éles próbaüzemét a pápalátogatás alatt megtartották, így mostanra már hivatalosan is elindulhatott az Országos Mentőszolgálat új szolgáltatása, amelynek köszönhetően már két keréken is érkezhet a segítség a bajbajutottakhoz. A Népszava információi szerint egyelőre két mentőkerékpárt állítottak szolgálatba, mindkettőt Budapesten: az egyik a Margitszigeten, a másik pedig a Városligetben és annak környékén siet a betegekhez.

Mit kell tudni a mentőkerékpárokról?

A mentőszolgálat kommunikációs vezetője, Győrfi Pál azt mondta, már négy mentőkerékpárt szereztek be, amely darabonként 3,3 forintba került. Az elsőt az Országos Mentőszolgálat Alapítvány biztosította, a többit pedig minisztériumi támogatásnak köszönhetik. Eddig kettő állt napi szolgálatba. A tervek szerint később a Városligeten és a Margitszigeten kívül – például tömegrendezvényeken – is bevetik majd a bicikliket.

biciklis baleset
A bringák természetesen nem váltják ki a rohamkocsikat. Fotó: Getty Images

Az életmentéshez, illetve a sérültek ellátásához szükséges eszközökkel felszerelt elektromos kerékpárokkal mentőápolók és mentőtisztek közlekednek majd. Az újítás célja, hogy olyan helyekre is gyorsan eljuthassanak a bajtársak, amelyek megközelítése a rohamkocsival nagyobb kihívást jelent.

A nagyjából 20 kilogrammos mentőstáskában a szájmaszk, a fertőtlenítő és a gumikesztyű mellett például egy félautomata defibrillátor, oxigén, a légútbiztosításhoz szükséges eszközök, lélegeztető maszk, a kihűlést megakadályozó melegítő takaró, de még egy szülés levezetéséhez szükséges dolgok is helyet kaptak.

A biciklis mentők egy speciális bukósisakot viselnek majd, amelyen ütésérzékelő is van. Ez azért fontos, mert így mentésirányító központ azonnal értesülhet róla, hogy történt valami a kerékpáros mentőápolóval – például balesetet szenvedett.

Egy kis visszatekintés

Tavaly nyáron jelentette be az Országos Mentőszolgálat, hogy elektromos mentőkerékpárokkal is gyorsítaná a bajbajutottak ellátását. Nem sokkal később pedig az első magyar biciklis mentőápolót is bemutatták, Kramarics Tamás mentőtechnikus személyében. Mivel a biciklis mentők ötletét sokan kétkedve fogadták, Kramarics azt üzente a kritizálóknak: „Butaság lenne azt gondolni, hogy biciklivel szeretnénk helyettesíteni a rohamkocsit”.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

személyi kedvezmény
Közel 200 ezer forint jár vissza e betegségek után – Íme a lista
koleszterin
Kétnapos zabpehelykúra lehet a koleszterin ellenszere – Így lehet elkezdeni
stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
ízületi fájdalmak
Természetes gyógymód ízületi fájdalomra: ez az olcsó, de tápanyagdús étel enyhíti a panaszokat
időjárás hatása
A vérnyomás nem megugrik, hanem alkalmazkodik – így hat rá az időjárás
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +6 °C
Minimum: -2 °C

Északnyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, azonban hazánk keleti, délkeleti részein még borult maradhat az ég. Délután már csak kevés helyen fordulhat elő vegyes halmazállapotú, záporos csapadék. Az északi, északnyugati szél többfelé élénk, néhol erős lehet. Késő estére -2 és +3 fok közé csökken a hőmérséklet. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint kedden újabb hidegfronti hatás kínozhatja az arra érzékenyeket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered képről a házikedvenceket? Teszteld a tudásod! Ha valaki házikedvencre vágyik, bizony akadnak lehetőségek a kutyán és macskán túl is. Mennyire vagy jártas az egyéb fajok között? Tedd próbára tudásod kvízünkben!
kvíz
Hasmenéssel koplalni kell: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásodat! Azt valószínűleg könnyen felismered, ha hasmenéssel küzdesz, de vajon a probléma okaival, veszélyeivel és kezelésének módjaival is tisztában vagy? Kvízünkben letesztelheted tudásodat!