Levillogta a rendőrt, együtt száguldottak a kórházba

Kikapta üléssel együtt a fulladozó gyereket a kocsiból, úgy száguldott vele a kórházba a rendőr.

Villogással állította le az előtte haladó rendőrautót az az érdi apuka, akinek kisfia éjszaka lett rosszul. A rendőr megállt, kiszállt, és a zaklatott férfi arcát látva rögtön tudta, hogy baj van. Az édesapa ekkor elhadarta, hogy feleségével és hároméves cukorbeteg kisfiúkkal indultak kórházba, miután a gyerek fulladni kezdett. Attól tartottak, nem érnek be vele időben, ezért fordultak hozzá segítségért – írta meg Facebook oldalán a Pest vármegyei rendőrség.

Tanai Attila nem sokat hezitált, a kicsit gyermekülésestül átpakolta a rendőrautóba, beültette mellé az anyukát és szirénázva vezetett vele a kórházba, míg az édesapa saját autójával követte őket. A kisfiú mindeközben izzadt, nehezen vette a levegőt és folyamatosan sírt, a tempó biztonságos növeléséhez az édesanya arckifejezése is további löketet adott.

A távolságot – mint írták – a rendőr hamar letudta, így a gyerek időben megfelelő orvosi ellátáshoz jutott.

Kiemelt kép: MTI fotó/Krizsán Csaba

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!