"Anya, ébreszd fel a kicsiket!" – 6 éves kislány mentette ki családját az égő házból

Olivia berohant az égő házba, hogy megmentse édesanyját és testvéreit.

Anyját és két kistestvérét is megmentette egy hatéves ADHD-s kislány, miután beszaladt értük az égő házukba – számol be az angliai Riccallban történt esetről a Metro.

lakástűz, égő ház, tűzoltó
Berohant az égő házba, hogy mentse a családját. Fotó: Getty Images

A szomszédok nem segítettek

A tűz a szomszédos ingatlanban keletkezett, onnan pedig gyorsan átterjedt az ikerház másik felének emeletére, elpusztítva a család szinte összes holmiját. Olivia Patterson nem volt otthon, mert éppen az utcán játszott egy barátjával. Onnan látta meg, hogy a házukból lángok csapnak ki. Bár több szomszéd is látta az esetet, senki másnak nem jutott eszébe, hogy riassza a családot, mert nem volt autó a felhajtón, így nem gondolták, hogy otthon vannak.

Olivia a lángoló otthonba beszaladva ébresztette fel a kanapén alvó anyját, Laurát, aki így ki tudta vinni a kislány egy és kétéves testvéreit. Olivia nagyanyja, az 54 éves Sadie Gelder elmondta a portálnak, mennyire büszke az unokájára.

Így előzd meg, hogy tüzet okozzon a telefontöltő. 

A tűzeset okát egyelőre vizsgálják, de az előzetes nyomok alapján a lángok egy telefontöltő miatt csaphattak fel. A család most egy Airbnb-ben lakik, a tűzben szinte mindenüket elvesztették. A közösség adománygyűjtésbe kezdett, Laura kollégái pedig egy adománygyűjtő oldalt is elindítottak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.