Így lehet lebeszélni valakit az öngyilkosságról

Rendőrök mentettek meg november elsején egy fiatal férfit az öngyilkosságtól Vértesszőlősön. A járőrök most azt is elmondták, hogyan tudták jobb belátásra bírni a kétségbeesett családapát.

Mint arról beszámoltunk, Tóth Béla r. zászlóst és Olajos Máté r. törzsőrmestert, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kutyás Alosztály egyenruhásait azután riasztották Vértesszőlősre, hogy egy családi veszekedést követően egy 31 éves férfi öngyilkossági szándéktól hajtva kötelet vett magához, majd autóval elment otthonról. Az ügyeletet ekkor hívta fel a férfi élettársa, gyermekei anyja. „Elsőként a házához siettünk, de nagyon nehezen találtuk meg Tatabánya külső részén Tájékozódtunk arról, hogy mi történt, közben Olajos Máté törzsőrmester kollégám felhívta a férfit, igyekezett szóval tartani, és megtudni, hogy hol tartózkodik” – mondta el a Zsaru Magazinnak nyilatkozva Tóth Béla.

Olajos Máté és Tóth Béla, a a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kutyás Alosztály rendőrei
Olajos Máté és Tóth Béla, a a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kutyás Alosztály rendőrei. Fotó: Rendőrség

Elvesztette a kontrollt önmaga felett

De vajon hogyan lehet szóval tartani valakit, aki saját élete kioltására készül? Olajos Máté elmondta, valóban nem volt egyszerű a feladat. A férfi élettársától megtudták, hogy a kapcsolatuk megromlott. A veszekedések elől a nő már átmenekült a szomszédba, a gyerekeket rokonokhoz küldte, élettársa pedig teljesen elvesztette a kontrollt az események és önmaga felett is. Késsel fenyegette őket, ezúttal pedig kötelet kötött a nyakára, és elindult, hogy a széthullóban lévő kapcsolat miatt véget vessen az életének.

A legfontosabb egy ilyen beszélgetés alatt, hogy megnyerjük a veszélyben lévő ember bizalmát. Nincs szükség hivatalos stílusra, sokkal inkább azt kell éreznie, hogy egy barátjával beszél, tegeződve természetesen. Együttérzőnek kell lenni és türelmesnek, meg kell győzni arról, hogy valódi segítségre számíthat. Ha lehetőség van rá, be kell vonni olyat is, akire hallgat. Mindenáron a párját akarta visszaszerezni, így neki is átadtam egy időre a telefont, de arra kértem, ne kezdjen vele veszekedni, ne kérje számon, inkább ő is nyugtassa meg, amennyire tudja, és győzze meg arról, hogy meg lehet beszélni mindent. Kérdeztük a férfit, hogy hol van. Eleinte nem árulta el, végül elmondta, de hozzátette, hogy a kötelet már a fára is feldobta, pillanatok vannak hátra addig, hogy megtegye azt, amiért elindult” – emlékezett vissza a történtekre Olajos Máté.

Milyen jelekből ismerheti fel környezete, hogy valaki öngyilkosságot fontolgat? Mutatjuk.

Kötéllel a nyakában ment haza

Ezután váratlanul megjelent a ház előtt autójával. Tóth Béla elmondta, a férfi láthatóan nagyon zavart volt. Ki sem akart szállni a járműből, csak oda-vissza tolatgatott vele, közben pedig folyton arról beszélt, hogy semmi más nem érdekli, mint az, hogy a párja szeresse őt. A járőrök tudták, hogy a férfinél kés is van, pszichés zavara nyomán pedig bármire képes, ezért eleinte nem közelítették meg. Igyekeztek szavakkal meggyőzni, hogy szálljon ki. Közben a férfi a kocsijában ült, nyakára többször is ráhurkolt kötéllel. Végül, amikor félreállt az autóval, Tóth Béla és Olajos Máté odalépett a járműhöz, és egy szemvillanás alatt kihúzták belőle a zavarodott családapát. Ebben harcművészeti gyakorlatuk is sokat segített.

A férfit ezután a mentők szállították kórházba. A két rendőrt a megyei rendőr-főkapitányság vezetője megjutalmazta a példamutató szolgálatellátásért és eredményes intézkedésért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.