15 főtt tojást dugott a fenekébe, kis híján belehalt

A 29 éves férfi igen szerencsés, hogy maradandó károsodások nélkül megúszta a bizarr kísérletet.

Ahogy egy korábbi cikkünkből is egyértelműen kiderül, azóta dugdosnak tárgyakat a hátsó felükbe az emberek, mióta a világ világ. Csakhogy a közelmúltban Hollandiában történt egy eset, ami minden korábbi, hasonló témájú történést magasan leköröz, egyúttal tökéletesen rávilágít arra, miért nem jó ötlet bármit a fenekünkbe dugni.

Ahogy az The Dutch Journal of Medicine című orvosi szaklapból kiderül, a 29 éves páciens – bizonyos C – éjfél körül érkezett a sürgősségi osztályra elviselhetetlen hasi fájdalmakkal. A vizsgálat közben a férfi bevallotta, néhány órával korábban GHB-t fogyasztott, és ennek hatása alatt partnerével 15 megpucolt, főtt tojást helyezett fel a végbelébe.

A 29 éves férfi eléggé megbánta a furcsa kísérletet (Fotó: GEttyImages)

A szaklap cikkéből kiderül, hogy a páciensnek ekkora szabálytalanul gyors volt a szívverése (120/perc), és a légzése is felgyorsult (28 legevővétel/perc). Mivel a férfit ellátó orvos vérmérgezésre gyanakodott, azonnal CT-vizsgálatot rendelt el, ami kimutatta, hogy az idegen tárgyak szakadást idéztek elő a szigma bélen, ráadásul abnormálisan sok folyadék és levegő gyűlt az alhasi területen.

A pácienst végül azonnal meg kellett operálni. „A tojásokat végül sikerült többé-kevésbé egészben eltávolítani, az alhasi területet pedig fertőtlenítettük.” A beszámolóból kiderült, hogy a beteg a műtétet követően csak rövid ideig maradt az intenzív osztályon, néhány nappal később relatíve jó állapotban, maradandó károsodások nélkül hagyhatta el a kórházat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!