Kimutatták egyes tejekben a madárinfluenzát

Amerikában a kereskedelmi forgalomban kapható tejek ötödében megtalálhatóak a madárinfluenzát okozó vírus maradványai. Az viszont még egyelőre kérdéses, hogy vajon ezek a vírustöredékek fertőzőképesek-e, illetve mekkora veszélyt jelentenek a fogyasztókra.

Már az amerikai tejelő tehenek között is terjed a világszerte nagy problémát okozó, madarakat tizedelő madárinfluenza. Az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) ugyanis a fogalmazott tejek ötödében igazolta a vírus jelenlétét – adta hírül a Bloomberg. Mindez egészségügyi és élelmiszerbiztonsági szempontból is aggasztó.

hasát fogó fiatal nő elutasítja a tejet
Kimutatták egyes tejekben a madárinfluenzát. Fotó: Getty Images

További vizsgálatok szükségesek

A tejben kimutatott vírustöredékek a szakértők szerint még nem feltétlenül jelentenek kockázatot a fogyasztókra. További vizsgálatok szükségesek azonban, hogy kiderítsék, hogy a kórokozó fertőzőképes-e, vagyis képes-e megbetegedést okozni a szennyezett tejtermékek fogyasztása.

Mindenesetre kiemelték, hogy a madárinfluenza emberre jelentett veszélye továbbra is alacsony. Egyelőre még a kereskedelmi tejellátást is biztonságosnak ítélik.

Kombinált típusú madárinfluenzában halt meg egy kínai nő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Estig még napos idő várható az általában kevés gomolyfelhő mellett, melyek nagyobb része fokozatosan feloszlik, egyre többfelé kiderül az ég. Csapadék nem várható. Az északias irányú szél még sokfelé lesz élénk, erős, az ország középső részén, egy összeáramlási zóna mentén mérsékelt maradhat a légáramlás.Késő estére 13 és 21 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?