Életveszélyes tévhitre figyelmeztetnek a vízimentők

A legtöbb vízi sporteszköz, strandeszköz használata közben elengedhetetlen a mentőmellény használata. Ennek ellenére sokan továbbra is mellény nélkül merészkednek a természetes vizekbe, saját biztonságukat kockáztatva ezáltal – figyelmeztetnek a vízimentők.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) egy korábbi kérdőíves felmérésében arra kereste a választ, hogy az emberek milyen okok miatt nem hordják ezt az életmentő eszközt. Sokféle érv elhangzott, amelyek azonban általában nem állják meg a helyüket. A VMSZ ezeket gyűjtötte csokorba.

mentőmellény, csónak, kisfiú
Mentőmellény használatával sok tragédia megelőzhető lenne. Fotó: Getty Images

„Csak jó időben megyek vízre, amikor nem veszélyes a vízen sportolni”

Jó időben is lehet valaki rosszul. Váratlan belgyógyászati, kardiológiai probléma bárkinél, akár fiataloknál is előfordulhat. Ha pedig ájultan esik valaki a vízbe, és nincs rajta mentőmellény, vizet fog belélegezni, miközben elmerül. Ezt akadályozza meg a mentőmellény azáltal, hogy fent tartja a víz felszínén a fejet, így nem jut víz a légutakba. „Ezen kívül gyakran találkozunk olyan bajbajutottal, aki megijedt valamilyen váratlan helyzettől. Jó úszókkal is megesik ez. Ha valaki megijed, nem tudja megfelelően kontrollálni a viselkedését, a légzését. Sajnos nem egy és nem két esetben tapasztaltuk, hogy emiatt fulladt meg valaki. Az ilyen tragédiák is megelőzhetőek mentőmellény használatával” – hangsúlyozzák a vízimentők.

„Nem megyek messzire a parttól, így nincs rá szükségem”

Sekély vízben is lehet valaki rosszul, és tónustalanul vízbe esve, 10 centiméter magasságú vízben is meg lehet fulladni.

„Kényelmetlen hordani”

A mellényt mindenkinek a saját testére kell beállítania úgy, hogy az ne legyen túl szoros, de ne is csússzon ki belőle, amikor beesik a vízbe. Sokféle szabás létezik, így a nem áltagos testalkattal rendelkezők is találhatnak megfelelőt. Érdemes szakáruházban vásárolni, szakeladó segítségével. Nagyon fontos figyelni a mellények súlyhatárára is: minden mellényre rá van írva, hogy hány kilós embernek való. A saját súlyuknak megfelelőt kell viselnünk ahhoz, hogy fent tartson a vízen. Igaz, hogy meg kell szokni, hogy van rajtunk mellény, de ez nem tart tovább, mint ahogyan az ember megszokja a bukósisakot is biciklizés közben.

„Cikinek találom a mentőmellényt”

Nem az a kínos, ha valaki megelőzi a bajt, hanem az, ha figyelmen kívül hagyja a veszélyeket, és emiatt történik tragédia. A mentőmellényt nem csak azok hordják, akik nem tudnak úszni. Elég csak megnézni, hogy sportolók és vízimentők is már a parton felveszik indulás előtt. Ráadásul manapság sokféle design közül lehet választani, ha valakit zavar a neonnarancssárga szín.

„Nem barnulok le egyenletesen, ha mentőmellény van rajtam”

„A halotti anyakönyvi kivonat kiállításakor számítani fog ez?” – teszi fel a jogos kérdést a VMSZ.

„Túl sokba kerül egy mentőmellény”

Az életünk árával nem összehasonlítható az a tizenpárezer forint, amennyibe ez az életmentő eszköz kerül. Sokan vesznek maguknak SUP deszkát, kajakot az ahhoz tartozó kiegészítőkkel. Mentőmellényt ezen sporteszközök árának 5-10 százalékáért, de sokszor még ennél is kevesebbért lehet venni. Ha pedig béreljük az eszközt, akkor kérhetünk mellényt is a kölcsönzőtől.

Emellett a VMSZ a Balatonon már hét helyszínen állított fel mentőmellényállványokat, amelyekben gyerek méretű mentőmellények találhatók. Ezeket bárki ingyen kölcsönveheti, aztán amikor hazamegy, csak vissza kell akasztania. A mentőmellényállványok Balatonalmádiban a Wesselényi Strandon, Balatonkenesén a Bezerédj Strandon, Alsóörsön a Községi Strandon, Keszthelyen a Városi Strandon, Gyenesdiáson a Diási Játékstrandon és Balatonlellén a Napfény Strandon és a BL YachtClub kikötőjében találhatók meg. A Keszthelyi Városi Strandon működő Vízipark és Vízisport Központ üzemeltetői pedig felajánlották, hogy bárkinek szívesen kölcsönadnak egy mentőmellényt, akár strandoláshoz, akár sportoláshoz, nem csak azoknak, akik náluk vesznek igénybe szolgáltatást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra