Durva közúti videó mutatja, miért válts téli gumira

Tanulságos felvételt tett közzé az M1-es útról a hazai autópályákat üzemeltető cég, bemutatva az esős, nyirkos időben csúszóssá váló utak veszélyét.

„A külső sávban már állnak a kamionok, de lassul a belső sáv is. A kamerafelvételen látszik, amint hirtelen megjelenik egy kocsi nagy sebességgel. Az utolsó pillanatos erőteljes fékezés miatt megcsúszik, befordul a szalagkorlát felé, közben pedig az autó hátulja nekivágódik az egyik kamionnak, emiatt még párszor megpördül” – foglalta össze a történteket hétfői Facebook-posztjában a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt.

A bejegyzés szerint egyértelmű, hogy a videó látható baleset annak következménye, hogy a vezető nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedett. „Az időjárás most már tényleg őszi-téli módba kapcsolt, így kérjük az autókon a téligumi használatát, hiszen a köd, a pára, az eső csúszóssá varázsolja az utakat” – hangsúlyozza az MKIF. Hozzáteszik, hogy 110 kilométer/órás sebesség mellett baj esetén 46 métert is megtehet az autó, mire a sofőr észbe kap és a fékbe tapos. Ezt követően a fékút a vizes burkolaton 97 méter is lehet, akár 30 méterrel meghaladva a száraz felületen jellemző fékutat. Így tehát a féktávolság elérheti a 113-143 métert.

Korábban a rendőrség arra hívta fel a figyelmet a police.hu oldalon, hogy a nyári és a téli guminak más-más az összetétele, anyaga és a mintázata. Előbbi 7 fok alatt rideggé válik, emiatt csökken a tapadása. Tesztek, illetve a saját tapasztalatok is bizonyítják, hogy óriási különbség van a két típus között. A téli gumi nemcsak havas úton hasznos, hanem nyirkos, téli időben is.

Borítókép: Pixabay

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!