Megdöbbentő, mire bukkantak egy ajkai borostyánban

Eddig ismeretlen, már kihalt rovarfajt, egy metálfényű őscsótányt azonosítottak magyar kutatók egy ajkai kőszénmocsárból származó, késő krétakorból való borostyánban.

Az apró borostyán Ajka mellett került elő, még az egykori szénbányászat idején. A ajkait nevű borostyántípus kora nagyjából 85 millió év – olvasható az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar (ELTE TTK) közleményében. A borostyánt a Magyar Természettudományi Múzeum, az ELTE TTK, az ATK Növényvédelmi Intézet és a Szentágothai János Kutatóközpont munkatársai közösen vizsgálták. A kutatók megállapították, hogy az abban található rovar egy mára kihalt csótánycsalád tagja. Egy új fajról van szó, amelyet Alienopterix santonicusnak neveztek el, és amelyről a Biologia nevű tudományos folyóiratban közöltek tanulmányt.

az ajkai őscsótány művészi rekonstrukciója, Alienopterix santonicus
Az ajkai őscsótány művészi rekonstrukciója. Grafika: Zsoldos Márton/ELTE TTK

Figyelembe véve a rokonfajok fényes küllemét, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a borostyánban talált csótány is fémes színt viselhetett, talán valamilyen árnyalatú metálzöldet. Hasonlóan a mai metálszínű rovarokhoz az ajkai csótány is álcázáskor látta ennek hasznát. Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa, a kutatás vezetője szerint a csillogó, fémes színű kültakaró zavaró lehet sok ragadozó számára, ugyanis általa megtörnek az állat testének körvonalai.

Szabó Márton sokáig azt hitte, a zárvány valamiféle lepke is lehet. A borostyánban talált rovarnak hiányoznak a lábai és a feje nagy része, ami nehezítette az azonosítást. Az első szárnypár viszont jó állapotban maradt meg, és különös mozaikos díszítettséget visel, ami hasonló a lepkék szárnyát fedő, pikkelyszerű elemekhez. A magyar kutatót Peter Vrsansky szlovák csótányszakértő világosította fel végül, hogy inkább csótányról lehet szó.

A közelmúltban három ősi darázsfajt is felfedeztek az ELTE kutatói ajkaitokban.

Kóbor Péter, a tanulmány társszerzője, az ATK Növényvédelmi Intézet kutatója arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyanolyan fontos az ízeltlábú csoport fosszilis képviselőinek megismerése, mint a jelenkoriaké. Szerinte az ilyen kutatások révén könnyebben megérthetők olyan jelenségek, mint az invázióssá válás vagy bizonyos ökoszisztémákban betöltött szerep. A kutatások folytatódnak: a Magyar Természettudományi Múzeum őslénytani gyűjteményében még jónéhány ajkait vár vizsgálatra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Napos, gyengén felhős időre van kilátás, zápornak kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél élénk, néhol erős lesz.Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!