Bármikor kitörhet egy újabb világjárvány, ezek a vírusok okozhatják

Összedugta a fejét 57 ország 187 epidemiológusa, hogy megállapítsák, mely vírusok jelentik a legnagyobb veszélyt a jövő világjárványainak kialakulását illetően. Mutatjuk, mire jutottak a szakértők.

A jövőbeni világjárványainak kialakulása szempontjából az influenzavírusok jelentik a legnagyobb veszélyt az európai Vaccelerate konzorcium kutatói szerint – írta meg az Interesting Engineering.

kutatók, tudósok
Bármikor kitörhet egy újabb világjárvány. Fotó: Getty Images

Ezek a legveszélyesebb kórokozók a szakértők szerint

Frissen megjelent publikációjuk elkészítésében 57 ország összesen 187 epidemiológusa vett részt, és a szakértők 57 százaléka vélekedett úgy, hogy az influenzavírusokra kell a legjobban odafigyelni. Ha jobban belegondolunk, az influenzavírus minden télen okoz egy  miniatűr járványt, amelyet azért tudunk valamilyen szinten kontrollálni, mert a terjedő törzsek jellemzően nem eléggé virulensek. Ám mivel a domináns vírusvariánsok minden szezonban változnak, az emberek akár minden évben elkaphatják a fertőzést. Ha pedig kialakul egy az eddigieknél jóval fertőzőbb változat, akkor a jelenlegi kontroll elveszhet, a járvány pedig elszabadulhat – magyarázta Jon Salamanton-García, a tanulmány vezető szerzője.

A szakemberek 21 százaléka az X-betegséget gondolja a következő világjárvány kiváltójának, a kutatók 14 százaléka szerint viszont csak a második legveszélyesebb kórokozónak tartja azt. (Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint X-betegségnek nevezik azt az egyelőre nem azonosított kórt, amely súlyos világjárványt okozhat, egyelőre azonban még nem tudunk a létezéséről vagy arról, hogy embereket is képes megbetegíteni.) Szintén a komoly fenyegetést jelentő kórokozók közé sorolták a SARS-vírusokat, a koronavírus-járványt okozó SARS CoV-2 újabb variánsait, valamint az ebolát is.

Járványveszélyt okoz a szülők oltásellenessége – figyelmeztetett az NNGYK.

A szakértők a véleményük szerint legalacsonyabb pandémiás kockázatot jelentő kórokozókat is megnevezték. Ezek között van a hantavírus, a Henipavírus, a Lassa-vírus, a Nipah-vírus, valamint a Rift Valley-lázat okozó vírus is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!