Így nem betegszünk meg az ünnepekre

HáziPatika

A hideg idő, a vitaminhiány, és a ködös, szmogos, így még szennyezettebb levegő is segíti a vírusok terjedését. Dr. Ungár Anna, a Duna Medical Center tüdőgyógyásza szerint sokat számít, hogy mennyire vagyunk leterhelve és mennyit tudunk pihenni.

Az őszi-téli időszak hagyományosan a vírusfertőzések ideje, amikor megemelkedik a fertőzések száma. Hogyan védekezhetünk a légúti betegségek ellen? Dr. Ungár Anna szerint a túlóra, a pihenés hiánya és az ünnepek előtti rohanás nem tesz jót egészségünknek, ezért érdemes néha megálljt parancsolni, ha nem akarjuk az év utolsó két hetét ágyban tölteni.

Így nem betegszünk le az ünnepekre
A stressz az ünnepek előtt fogékonyabbá tehet a betegségekre

Lassítsunk!

Tény, hogy a jó kondíció ellenállóbbá tesz. Ne hagyjuk ki az edzéseket vagy a reggeli kocogást! Hétvégén próbáljunk meg egy délelőttöt vagy délutánt keresni, amikor el tudunk menni sétálni, kirándulni a családdal, barátokkal. Reggel dobjunk be egy almát vagy narancsot a táskánkba, és figyeljünk arra, hogy ne maradjanak el a rohanásban étkezések, hiszen egy-egy kihagyott ebéd is le tudja gyengíteni az immunrendszerünket.

Figyeljünk magunkra!

Ha nem érezzük jól magunkat, természetesen nem kell rögtön orvoshoz rohanni. A legfontosabb, hogy merjünk otthon maradni, ha valóban rossz a közérzetünk, különösen hőemelkedés vagylázesetén. Ilyenkor "ki kell feküdni" a betegség első fázisát, hiszen ez lehet a gyors gyógyulás kulcsa. A szövődmények gyakran azért alakulnak ki, mert tovább hajszoljuk magunkat, hiszen féltjük a munkahelyünket, nem akarunk munkát átadni az amúgy is túlterhelt kollégáknak. Ha otthon maradunk egy napot, akkor nem fertőzzük meg a munkatársakat, gyorsabban meggyógyulunk, és jó esetben a világ sem dől össze.

Az ágynyugalom nemcsak azért lényeges, hogy szövődmények nélkül gyógyuljunk, hanem azért is, hogy megakadályozzuk a járvány terjedését. Ha megbetegszünk, meddig érdemes otthon maradni? Kattintson!

Ha megtörtént a baj

Ha az otthoni pihenés ellenére nem javulnak a tünetek, elhúzódik a láz vagy hőemelkedés, a köhögés nemhogy csökkenne, inkább erősödik, akkor ez valamilyen szövődmény jele lehet. Ilyenkor ne halogassuk sokáig az orvosi vizsgálatot! Ha karácsonyra dőlünk ki, vásároljunk maszkot a legközelebbi patikában, és tegyük fel, amikor a családtagokkal vagyunk: ez tökéletes védelmet nyújt a légúti fertőzések terjedése ellen.


Akik nagyon vigyázzanak

Ha krónikus légzőszervi betegségben szenvedünk, például asztmásak vagyunk, vagy idült hörghurutunk (COPD), netán "csak" a dohányzás következményeképp kissé hurutosak vagyunk reggelente, könnyebben kapjuk meg a vírusfertőzéseket. Légutaink nyálkahártyája ugyanis eleve gyulladásban van, és így védtelenebb, mert védekező funkciója károsodott.

Ma már sok hatékony gyógyszer áll rendelkezésre, amely biztonságos: nem szabad idegenkedni tőlük, ha tartósan szükség van rájuk. Ha krónikus légúti betegségünk van, különösen fontos, hogy időben menjünk orvoshoz, ne várjuk meg, amíg fulladás alakul ki, és hetekig nem alszunk a köhögéstől, vagy arcüreggyulladássá fajul a tartós orrdugulásunk!

Forrás: Duna Medical Center

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+10, +16 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban kedden délelőtt északkeleten és délnyugaton tartósan megmarad az éjszaka képződött köd és a hozzá kapcsolódó alacsonyszintű rétegfelhőzet, másutt gyengén felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag