Pénzért adták a hamis védettségi igazolásokat

Egy gyöngyösi háziorvosi rendelő két dolgozója hamis védettségi igazolásokat adott el pénzért, egy közvetítőn keresztül. Ezért akár több évre is börtönbe kerülhetnek. Rajtuk kívül azok ellen is vádat emeltek, akik vásároltak tőlük.

Négy és fél évre is börtönbe kerülhet két egészségügyi dolgozó, akik a vádirat szerint hamis védettségi igazolásokat állítottak ki hónapokon keresztül 2021-ben Gyöngyösön - számolt be róla az RTL Híradó.

Egy háziorvosi rendelőben dolgoztak, egyikük ápolónőként, másikuk önkéntes segítőként, és a vádirat szerint összesen 69 hamis igazolást adtak el, darabját több tízezer forintért. Erről azonban a háziorvos semmit sem tudott, csak véletlenül derült ki a csalás, mikor neki köszönte meg egy férfi az 50 ezer forintért kiállított hamis védettségi igazolást.

A háziorvos ezek után feljelentést tett, a két barátnő ellen most emeltek vádat. A megrendelőket egy gyöngyöstarjáni férfi közvetítette, ellene is most vádat emelt az ügyészség, ahogy az 54 ember ellen is, akik visszaélhettek a védettségi igazolásaikkal. Utóbbiak, amennyiben az előkészítő ülésen beismerik a tettüket, felfüggesztett és pénzbüntetést kaphatnak. A közvetítő két év börtönt is kaphat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!