Szívbetegségek
Tények, amelyeket minden nőnek ismernie kellene
A szívbetegség kiemelt halálozási oknak számít a nők körében, ugyanakkor kutatások szerint sok nő még mindig nem rendelkezik elég információval a szívproblémákkal és a szívrohammal kapcsolatban, ráadásul a figyelmeztető jelekkel sincsenek tisztában. Ideje, hogy ezen változtassunk.
A szív kivizsgálása ezért fontos
Iszkémiás szívbetegségeknek nevezzük azokat a kórállapotokat, amelyek kialakulásában a szívizom elégtelen vérellátása játszik szerepet. A betegség jellegzetes tünete a mellkasi fájdalom, ám egyre gyakoribb az úgynevezett "néma iszkémia" is, amikor nem jelentkeznek a tipikus panaszok.
Gyógyszerkereső
Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.